Még abban az évben, 2011-ben megírtam, és feltetettem a MEK-re az Egy tiszta lelkű ember, 2013-ban pedig a Smekkerek című opusom:
A kisprózai összeállítás középpontjában egy fiatal, Bács-Kiskun megyei református pap és temesvári testvérpár áll. Madaras Jánost természete, hajlama a papi pálya felé orientálja. Mint lelkész, de amúgy tiszta lelkű emberként is hamar konfliktusba kerül előbb saját családjával, aztán menyasszonya szüleivel, az egész falu közösségével s bizonyos mértékben egyházi elöljáróival is. Ez erősen megkeseríti az életét, csaknem öngyilkosságba sodorja, s csupán az utolsó pillanatban, egy régebbi konfliktus megoldása folyamán nyeri vissza lelki egyensúlyát. Viktor és Viktória testvérek. Apjuk, magyar származásukat titkolva lelkes román állampolgárokat, sőt, Ceauşescu-hívőket próbál belőlük faragni. Ennek állja útját az 1989-es forradalom. Az események hatására mindkét testvér megváltozik és a forradalom leverése után Magyarországra disszidálnak, hogy megkeressék a gyökereiket.
Íme, pár kép, mozzanat Petrozsényi Nagy Pál lebilincselő, gondolkodásra késztető írásaiból. A vallási tabló szerves kiegészítője A ridegvári harangok tisztelendője, akit egy Karinthyra emlékeztető, ám ízig-vérig aktuális paródia, végül ugyancsak elgondolkoztató elbeszélés követ. Hogy érdemes-e őket elolvasni? Próbálják ki, hiszen a puding próbája mégiscsak az evés, nem igaz?
Aki a szórakoztató, anekdotaszerű történeteket kedveli, az jobban teszi, ha már a fülszöveg elolvasása után félredobja a Smekkereket, mert nem lektűrt tart a kezében.
Újabban egyre nagyobb teret hódítanak az egyperces novellák jegyében írt kurta, csupán egy- két gondolatfoszlányt, ötletet, esetleg érzést tartalmazó alkotások. Hogy miért hívják őket egyperceseknek, világos, a novella elnevezés azonban már számomra is rejtély, ti. egyáltalán nem azok, inkább a próza és vers közt ingadozó szösszenetek anélkül azonban, hogy prózaversek lennének. Viszont aránylag népszerűek, mert ugyanolyan kurták és könnyen emészthetőek, mint a lektűrök. Persze nem csoda, hiszen az ilyen malacfarknyi művek írása és olvasása is sokkal kevesebb energiát emészt fel, mint létrehozni, illetőleg elolvasni egy kerek, épkézláb novellát, elbeszélést vagy pláne regényt, ez kétségtelen. Csakhogy a Smekkerekben egypercesek sincsenek (kivéve talán a Tavaszi napozást), és az olvasók valószínűleg ilyen szempontból is csalódni fognak.
Végül, de nem utolsósorban nyilván azok sem igen fognak lelkesedni az itt jelenlévő írásokért, akik az eredeti formai-szerkezeti megoldásokat részesítik előnybe, mert ennek a kötetnek a magas irodalomhoz sincs köze.
Hogy akkor mégis kikhez szól? Elsősorban azokhoz, akik a cselekményben elgondolkoztató intellektuális-érzelmi töltetet, ebben pedig érdekes, ugyanakkor egyszerű, reálista stílusban megírt cselekményt is keresnek. Akadnak még ilyen olvasók? Ha igen, parancsoljanak, ez a kötet az ő kötetük.
Csak az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy az Egy tiszta lelkű ember igazi kulcsregény, melyben felejthetetlen emlékű édesapám alakját igyekeztem megrajzolni. Az események tehát nagyrészt valósak, azzal az apró különbséggel, hogy nem ott játszódnak (Kecskemét, Tázlár stb.), ahogy azt a kisregényben megírtam. Írói szabadság? Az: szükség szülte trükköcske, amivel azt kívántam elérni, hogy vagy a Bács-Kiskun megyei önkormányzat vagy református egyházközösség finanszírozza a kiadást. Kár volt. Nem finanszírozott engem sem Zombor Gábor polgármester, sem Szabó Gábor esperes. Nem ítélték jónak, vagy el sem olvasták a kisregényt? Ők tudják, tény az, hogy megint rossz időben, rossz helyen kopogtat(hat)tam. Erről akkor győződtem meg leginkább, amikor elolvastam az esperes úr által szponzorált exhajléktalan Oskolás János verseit. Íme, egy a sok közül:
Városházánk megújulásáért
Köszönjük, Istenünk, köszönjük, ó, drága,
Hogy reményed hinted a Városházánkra!
Régi álmunk válhat igaz valóságra,
Mert sor kerülhet majd a tatarozásra.
Újulnak a falak, újulhat a tető –
Legyen áldott ezért most is a Teremtő!
Évtizedek szállnak, emberöltők telnek –
Az öreg feljárók mind megszépülhetnek.
A szecesszióban épült hivatalunk –
Mi, kecskemétiek ezért hálát adunk.
Hírös ez a házunk, hírös a városunk:
Szeretünk itt élni, mert boldogok vagyunk.
Egész épületünk legszebb ékessége:
Közgyűlések helye – ódon a díszterme.
Eme csodás falak, hogyha beszélnének,
Elregélnék múltját ennek a hű népnek!
Bár az idő eltelt, de e kincsünk kitart –
Túlélt sok-sok veszélyt, a háborús vihart.
Ezért, polgártársak, fogjunk mától össze!
Fontos műemlékünk hogy nem menjen tönkre.
Kodály Kórus zengje a hálaénekét,
Hirdesse az Úrnak nagy-nagy dicsőségét!
Bármely korban élünk, csak Ő segít nekünk,
Hisszük, a munkával szépen elkészülünk!
Kecskemét, az Úr 2012. évében,
november havának 7. napján
Nos, ami nem érdemelt figyelmet az említett uraknál, azt a MEK, mint a fenti ábra is mutatja, rekord idő alatt lektorálta, és közölte, nem sokkal utána pedig az irodalmi-művészeti folyóirat, a Börzsönyi Helikon.
(folytatjuk)
Hozzászólások