Már csak emlék, milyen
boldog voltam ott, csak
mi ketten, ültünk a
padsorban, egymás kezét
fogva, minden eltitkolt
és megvallott elődünk
tekintete előtt, fejeden
az én rőtvörös téli sapkám,
már csak az illem kedvéért,
ha máskor nem, ott lettem
én a te asszonyod, eltitkolt
és megvallott felemséged.
Már csak emlék az őszi
délután, kettőezerkilenc
októberében, de sosem
feledem, Istenemre, milyen
boldog voltam ott veled.
Hozzászólások