Gazdagné lánya anyányivá serdült, férjhez kéne adni. Igen ám, de kihez? Ez a gond nyomasztotta immár hónapok óta az ügyvezető manager nagyságos asszonyt, de bárhogy törte is azt az okos, nagy fejét, nem találta meg az igazi megoldást. Vegyen neki egy jóképű fiatal képviselőt, akiből még akár minisztert is lehet csinálni némi segítséggel? Vagy eleve egy minisztert? No igen, de mi a biztosíték arra, hogy négy év múlva miniszterelnök lesz belőle? Igaz, hogy a csodák korát éljük, de néha abból is megárt a sok…
Az egyetlen dolog, amiben manapság bizton bízhat az ember, a pénz. Tiszta vagy koszos, hazai vagy tranzit, teljesen mindegy, csak kellőképp zizegjen. Néha elég, ha csak a szagát meglengeti a szél, úgy körülzsongják a kókler kóficok, mint elhullott vadat a dögkeselyűk. Ő is ezt csinálta, amíg nem volt annyi pénze, hogy saját keselyűket röptessen. Most már van. Onnét, ahonnét, de van. Jobb, ha nem szaglásznak az eredete után, mert könnyen a kórházban, vagy a tepsiben találhatja magát az illető, aztán keresheti a tb-kártyáját… Ha maradt mivel keresni…
Itt van Gazdag úr is. Hogy mit küszködött vele, mire igazi vállalkozóvá faragta… Ez a hülye még gyerekkorából emlékezett olyan szavakra, hogy becsület, barátság, üzleti tisztesség, az adott szó kötelez, meg ilyesmikre. Igaz, az értelmüket már nem ismerte, de mondta. Sokan mondták eleinte. Aztán leszoktak róla, mint a pártszemináriumról. Most már olyan vérbeli üzletember, hogy a saját anyját is eladná húsz forintért. Az anyósáról nem is beszélve… Így aztán kétfelé vágták a céget, és négyszeres lett a haszon.
No igen, de mi legyen ezzel a lánnyal? Tapasztalatlan, védtelen kis jószág, nem lehet csak úgy nekiengedni a vakvilágnak. Alig múlt huszonhárom éves… A fél vagyonát ráköltötte, mégse érzi tökéletesnek a művét. Állandóan attól retteg, hogy valami rossz társaságba keveredik, és akkor hiába volt minden. Egyik éjjel is azt álmodta, hogy valami író, tanár, vagy filozófus volt a veje. Még a hideg veríték is kiverte tőle. Akkor már inkább egy maffiózó! Mi az, hogy inkább?… Az a szemét titkárnő meg reggel megkérdezte tőle, hogy „kezét csókolom, nagyságos asszony, mi szépet tetszett álmodni az éjjel?” Azonnal ki is rúgta. Még a fizetését se engedte elszámolni annak a tapintatlan, ostoba tyúknak. Perelje be, ha nem tetszik…
Nem tudja, nem tudja, nem tudja! Talán egy asztrológust kéne szerződtetni. Megcsináltatni vele az összes szóba jöhető fiatalember horoszkópját, és ahhoz adni Szerénkét, akire a legfényesebb jövő vár. No igen, és ha valamelyik lefizeti azt a hülye asztrológust, és olyan vőt vesz, aki csóró marad, vagy még rosszabb; becsületes? Rosszlány nehéz döntés ez, pedig dönteni kell! Szerénke csinos, okos, művelt, sőt, immár ötödik éve vallásos kislány is. Igaz, majd félmillióba került, mert amikor tizennyolc évesen megkeresztelték, az oltár előtt balhéból elénekelte a Fel vörösök, proletárok-at, de hát ki gondolta volna annak idején, hogy a Mennyből az angyal-t kell megtanítani a gyereknek a Bunkócska helyett? A gyülekezetnek is jól jött az a kis adomány, így aztán nem csináltak belőle botrányt.
Az egyetemre meg a vadonatúj Mercedesével ment be vizsgázni. A katedra előtt megállt, és átnyújtotta az indexét, a professzornak, majd bejelentette, hogy az anyukája rendezi a számlát. Okos lány, mert jelest kért az indexbe. Ebből lett az Egyetemért nevű alapítvány. No de az még mulatságosabb volt, amikor ezek a huncut lányok fényes nappal anyaszült meztelenül végigsétáltak a körúton. Pontosabban papucsban, mert a lábukat nyomta az út pora, vagy köve, a fene tudja már mi volt. Szóval valami. A férfiaknak csak úgy dülledt a szemük. Aztán a gyalogosok az oszlopnak rohantak, az autósok meg jobb híján egymásnak. Persze, hogy megjelentek a rendőrök is. Naná, azok is férfiak… Már amelyik… Fel akarták öltöztetni a lányokat, mondván, hogy hűvös a fogda. No, ő aztán intézkedett. Fél órán belül elengedték őket. Másnap a rendőrkapitány a rádióban nyilvánosan bocsánatot kért a zaklatásért. Azóta is várja az újabb támogatóit a Rendőrökért alapítvány.
Szóval van gondja bőven. De hát Szerénkének mégis férjet kell venni! Méghozzá tekintélyeset. Próbálkozott már a külföldiekkel is, de a német jelölt szeplős volt, az amerikai pedig dollárban, külön számlára kérte a pénzt. Frászt neki! Előre, dollárban, aztán az oltár elől meg majd elutazik, hogyne… Hát olyan üzletasszony ő?
Míg eddig jutott mélyen bölcs elmélkedésében, Gazdagné íróasztalán megcsörrent – pardon; fuvolázni kezdett – a telefon. A legújabb titkárnője szólt bele hétrét görnyedt hangon:
– Ezerszer kérem szíves bocsánatát, nagyságos manager asszony, de a kedves, aranyos, drága kislánya óhajt kegyeddel szót váltani. Kapcsolhatom?
– Kapcsolja hát, maga repedt sarkú!
– Igenis, kezét csókolom, máris adom az aranyos Szerénkét…
– Halló, anyus! Hogy megy a kaszálás? – búgta a kedves kis Szerénke. – Hány balfácánt kopasztottál meg ma?
– Ejnye, édes kislányom, a cseléd is hallhatja…
– Nyugi, muter, csak a leendő élettársamnak akarlak bemutatni!
– Igen? És ki az illető? Ismerem?
– Hát a Józsi…
– A diplomata? Nagyszerű! Gyertek ide!
– Nem, nem a diplomata. A diplomás munkanélküli.
Hosszú csönd következett, majd a titkárnő búgott bele édesbús, kárörvendő hangon a készülékbe:
– Sajnálom, kisasszony, de a kedves mamáját, az én örökemlékű munkaadómat megütötte a guta.
– Hát még én hogy sajnálom – zsörtölődött Szerénke. – Most akartam elkérni tőle a jövő havi apanázsomat. Így aztán mehetek a faterhoz…
Hozzászólások