Kovács Emil Lajos: Nyári szőttes
Érzékeimben most megremeg a csend,
aláhull minden morzsája e napnak,
téblábol a szellő, összesepreget,
elszöszmötöl, hűs kuckót ad a hangnak.
Párnára lehajtja csöpp fejét a rét,
szendergései közt felsejlő mosoly,
ábrándos szemében kérlelt menedék,
angyal szőtte tájon lelkem átoson.
Minden mezsgye ékes kitárulkozás,
fény csilingelését oly jó hallani,
lépdegél a kárpit, égi látomás,
összesúg a csend, már nincs mit mondani.
Csöppnyi gondolatként nesztelen repül,
ölelése perzsel, jegenyémre ül.
Hozzászólások