Busho - a rövidfilmek fesztiválja • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Busho – a rövidfilmek fesztiválja

Amint azt már a hosszú évek alatt megszokhattuk, ismét meghaladta az ezret a beérkezett nevezések száma az idei 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál felhívására, mely természetesen az elő zsűrinek okozott ismét jelentős fejtörést. Azonban az évek és a rutin ezúttal is felülkerekedett és a szelektálók újra nagy élménnyel jeleztek vissza a tavaszi válogatást követően: „, Többek hosszas és összetett munkája eredményeképpen megszületett az idei versenyprogram! A 15 órányi 74 rövidfilm végül 25 országból érkezett, kategóriánkénti bontásban 39 fikciós, 19 animációs és 16 kísérleti alkotás, melyeket böngészve bukkantunk néhány érdekességre.

 

BuSho2016

 

A legjobb rövid animációs kategóriában Oscar-díj jelölést kapott orosz We Can’t Live Without Cosmos című alkotás mellett az észt animációs iskola kiváló darabja, az Isand is versenybe került, valamint a korábban rengeteg fesztiváldíjat besöpört Edmond című rövidfilm. Legjobb rövidfilm kategóriában kapott szintén Oscar-jelölést az osztrák Patrick Vollrath az Alles wird gut azaz Everything Will Be Okay című filmje valamint szintén a sógoroktól érkezett a néhány éve nagy sikert aratott Metube című kísérleti film folytatásával Daniel Moshel, aki a Carmen után ezúttal Carmina Burana feldologzással jelentkezik. Több nemzetközi együttműködésben készült alkotás bukkant fel a mezőnyben, mint a Getting Fat in a Healthy Way című bolgár – német fantasztikum, vagy a L’ours noir / The black bear című belga – francia kooprodukció, amelyben egy plüssmedve támad pucér turistákra az erdőben. Néhány visszatérő alkotót is szeretnénk megemlíteni, mint a 2007-es Offside című filmjével Arany BuSho díjas izraeli alkotópáros Erez Tadmor & Guy Nattív, a néhány éve Tous les hommes s’appellent Robert rendezője, aki személyesen is járt nálunk Marc‐Henri Boulier vagy épp a korábbiakban 3 alkalommal is versenybe került Holland rendező Mathijs Geijskes. Világsztárok is felbukkannak néhány produkcióban, a Break című brit szociodrámában például John Hurt, vagy épp a Zero című sci-fi, melyben az egyik producer Ridley Scott! Természetesen nem maradhat ki az aktualitások közül a migráns áradat sem, a Boat People című filmben egy hajótörést szenvedett férfi mászik fel a gazdag pár yachtjára.

Mindig nagy körültekintéssel kezelik a hazai pályán versenyző magyar alkotásokat, melyekből az országok közül a legnépesebb delegáció, szám szerint 15 került a versenyprogramba. A magyar alkotások között erősnek nevezhető az animációs jelenlét, melyek főleg a MOME tanszékről érkeztek,

 

Kapcsolódó linkek:

VERSENYPROGRAM 2016: https://busho.hu/hu/program/versenyfilmek-2016-1

INFO PANORÁMA: https://busho.hu/hu/program/informacios-vetitesek-2016

MAGYAR PANORÁMA: https://busho.hu/hu/program/panorama-2016


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS