II. 13.
Születésnapom van, együtt a család ülünk anyósom nagy konyhájában, ott van halott anyósom, volt férje, sógornőm és a fiaim családostul. Tv-t néznek ebéd előtt, jókat beszélgetnek, de senkinek sem jut eszébe, hogy mi okból gyűltünk össze ilyen szép számban. Kérem a fiaimat, hogy kapcsolják be a laptopomat, ugorjanak be a facebookra, hátha kaptam az ismerőseimtől születésnapi üdvözletet, és így rájöhetnek a dolog nyitjára, de meg sem hallják a hangomat, úgy el vannak foglalva a többi vendéggel.
***
II. 19.
Üdülőhelyen négyágyas szobában helyeztek el, valaki naponta lopja a társak értékes tárgyait, gyűrűt, mobilt – rajtakapom a tolvajt, próbálom elrettenteni, azt mondom, hogy az én holmim különleges, mérgező anyaggal van bevonva, ha azt illetlen, idegen kéz engedély nélkül megérinti, egyből letörik tőle a kéz, gazdája hamarosan elpusztul…
***
Régi bérházi lakásban vagyok, nem tudom, miért jöttem, de otthonosan érzem magam. Ki-kimegyek a körfolyosóra és nézelődök, hallgatom a hangoskodó, egymásnak átkiabáló lakókat, olyan mintha a régi filmekről ismerős jelenetek megelevenednének színesben. Nem érek rá tétlenkedni, mert H. Gy. jelenik meg a folyosó végében, mózeskosárral kezében és integet, hogy mindjárt ideérnek hozzám. Elindulok a váratlan vendég elé, átadja a mózeskosarat gyerekestől, hogy vigyem egy kicsit, mert majd leszakad a karja a cipeléstől. Bemegyünk a körfolyosóról nyíló konyhába, Gy. a fürdőszobát keresi, akkor veszem észre, hogy tulajdonképpen csak egy konyhából áll a lakás, se szoba, se fürdőszoba, Gy. erősködik, hogy nagyon kell mennie, mit csináljon, kiállok a körfolyosóra és kérdezem merre van az illemhely, a mellettem lakó öregasszony szívesen elkíséri vendégemet a folyosó végére. A pár hónapos csecsemőt nézem, beszélek hozzá nagyanyja távollétében, nagyon nyugis kisgyerek, egy arcizma sem rándul, Gy. közben visszaér a konyhába, szaglászik, azt mondja te nem vetted észre, hogy ez a gyerek beszart? – nem, mert kizökkentettek a hirtelen történések, de ülj le – kínálom hellyel – majd tisztába teszem a kicsit. A gyerek tűri, hogy vetkőztessem, mivel nincs más lehetőség, a fali csap alá tartom és szivaccsal lemosom az alfelét, nem sír még most sem, pedig elég hideg a víz, csak néz rám koravén, óriás szemekkel…
***
A hegyekben sétálok, szeretek nézelődni, betérni az erdőbe és hallgatni az erdő titokzatos hangjait. Valahonnan hirtelen előkerülsz, mellém szegődsz, csak a szemedet nézem, a régi rajongás helyett szomorúság költözött abba. Lassan haladunk az erdei úton egyre beljebb…
Öcsém a hegyen lakik egy kis omladozó házban, néhány markos legény jelenik meg a színen és követelik, hogy a tartozásai fejében adja át nekik a háziállatait. Öcsém azt mondja, senkinek nem tartozik, és innen élve egyetlen jószágot sem vihetnek el, inkább elpusztítja őket. A következő képsorban Öcsém szétvetett lábakkal áll a vértócsában, egyik kezében a megölt kakas, a másikban a vérző kismalacot tartja, a vérfolyam fenyegetően tart felém…
***
III. 11-re
Idegenben, idegen emberek között üldögélek valahol, lehet egy szálloda társalgójában, valahogy nem hiányoznak a megszokott ismerős arcok, felszabadultan nézelődök komótos kávézás mellett. A társalgóbeli asszonyok feltűnően csinosak és kedvesen társalognak egymással, lehet összebeszéltek, mert többen elindulnak az asztalom felé, hogy oldják magányomat. Bemutatkoznak, fesztelenül viselkednek, szeretnék, hogy időmet töltsem ezután köztük. Hiába mondanám, hogy azért jöttem, hogy egy kis magányt találjak a feltöltődéshez, ám mielőtt belekezdenék a hárításba, egy alacsony hölgy elém perdül egy nagy ajándék tasakkal és a kezembe nyomja, és hozzáfűzi, viseljem egészséggel, amit abban találok. Nem jutok szóhoz a meglepetéstől, mégis sietek a szobámba megnézni az ajándékot, egy szabadidőruhát és egy pongyolát kaptam, mindegyik egyforma színű narancs és citromsárga keverése, sőt a ruhák első felén egy-egy narancs és citrom motívum található. Felveszem a karcsúsított pongyolát, abban megyek vissza a többiekhez, megszólal egy idegen férfi, azt mondja olyan vagyok mint egy óriás narancs, jó lenne meghámozni és belém harapni.
***
Irodalommal kapcsolatos vetélkedőre invitálnak, de nem akarok a fiatal titánok közé vegyülni, de egykori kollégáim biztatnak, hogy vágjak bele, biztos meg fogom állni a helyem. Jó, de nem nevettek ki – mondom, azzal leülök a hatalmas kerek asztal melletti székre és kihúzom a borítékot, az abban lévő feladattal. Feldarabolt versrészletek alapján sorrendbe kell állítani a verssorokat és ki kell találnom a szerző nevét. Megkönnyebbülök, mert kedves költőm Erik Lindgren A kereső című versét kell összeraknom…
***
Hozzászólások