Bújócska
Szösszenetek Facebookon innen és túl
Bástya elvtárs(ka)
Iskolaudvar. Vidám futkározás, a gyerekek egymást kergetik. Az üldözők közül az egyik fiú megáll egy pillanatra, eltűnődik, majd méltatlankodva így szól:
– Érdekes, hát engem már nem is kergetnek?!
Bújócska
A kiskunfélegyházi alkotótáborról:
Egyik délután az illusztrációról és Szántó Piroskáról tartott előadást Szabó Ildikó, aki rajztanár, és leginkább grafikusoknak tart műhelymunkákat. Az előadás végén azért volt egy irodalmi feladat is: adva volt egy kezdőmondat, azt kellett folytatni, ki hogy tudja, ki hogy akarta, asszociáció, bármi jöhet. És jött is, párat felolvastunk helyben, és Ildikó nagyon el volt bűvölve, hogy ennyire meg tudtunk nyílni, ennyi mindent le mertünk írni.
– A grafikusok és akik rajzolnak, annyira el tudnak bújni néhány vonal mögé – mondta.
És mi írók csak mosolyogtunk, mert mi tudjuk – egyikünk meg is jegyezte hangosan –, hogy a szavak mögé is nagyon jól el lehet bújni. De még mennyire!
Álom-ébredés
Álmomban megjelent az a japán ember, aki a világon először írt haikut. Megállt az ágyam mellett és kardját egyenest nekem szegezte. Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat, és tudtam, hogy a legrosszabb lehetőség következett be mind közül: egy szamuráj volt az illető. Elborzadtam.
– Tudod, ki vagyok, ugye? – kérdezte.
– Tudom. Már vártalak.
– Olvastam a „haikuidat”. Most adok neked tizenhét szótagnyi lehetőséget – egy betűvel se többet –, hogy védd magad, mielőtt…
– Ez már modern vers, / nyugati én-vers. Csak a / formát használjuk.
– Ennyi?
– Ennyi – mondtam. Éreztem, a halántékomon elindul egy verejtékcsepp. – De nem én kezdtem… már előttem… sokan… magával ragadott az irányzat. Fodor Ákos az oka, ő tanított…
A szamuráj arcán gonosz mosoly suhant át:
– Éppen ő küldött hozzád – mondta.
Ez volt az utolsó mondat, amit életemben hallottam. Szamurájkard villant.
Felébredtem.
Idő-járás
Megvallom őszintén, nem szoktam nézni az időjárás-jelentést, időképet stb., mert azt vettem észre, hogy a nap folyamán mindig megtudom valakitől, milyen idő lesz aznap. Ebben csak az a baj, hogy mindenki mást mond, és délre már legalább kétféle prognózissal rendelkezek: esni fog illetve a frászt fog esni. Talán mégis figyelnem kéne az előrejelzéseket, csak attól félek, hogy így már háromféle prognózissal kell majd számolnom: azzal, amit én olvastam meg még másik kettővel, amit mások mondanak nekem itt-ott.
Reggel
Alapítvány, egyik reggel.
Gondozott: Hogy vagy, Sanyikám?
Én: Ébredezek…
Gondozott (az orra alatt, miután továbbsétáltam a folyosón): Akkor te alvajáró lehetsz…
A jó szemű
Délután barátokkal ülök egy belvárosi cukrászda teraszán. Arra jár egy ismert pécsi fotós barátunk, integetünk neki, próbáljuk felhívni magunkra a figyelmet, de hiába, elsiet mellettünk. Ekkor a következő diskurzus alakul ki az asztalunknál:
– (Mondjuk a nevét), remek fotós.
– Igen, nagyon jó szeme van.
– Hát… most például minket nem vett észre…
Hozzászólások