„Mentsük meg Földünket!”
Az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézete ad otthont Balogh Jenő szekszárdi festőművész október 31-én megnyílott, november 30-ig megtekinthető egyéni kiállításának. Az alkotó, aki az ART’999 Képzőművészeti Egyesület elnöke is, és különös érdeklődéssel fordul a gazdag keleti kultúrák alkotásai, hagyományai felé, festőművészként legbecsesebbnek az 1999. évben tartott meghívásos kiállításon, az athéni Kulturális Olimpián elért bronz díját tartja; az athéni Akropoliszt ábrázoló nagyhatású festménye ezen a kiállításon is látható.
A kiállítás meghívójának belső oldalán Balogh Jenő régi barátjának, Sebeők János filozófusnak a szavai gondolkodtatnak el: „történetünk nem kizárólag az űrkatasztrófák ritka, emelkedett, mert Földre zuhanó pillanataiban kozmikus természetű”. Köznapi létünk során a földtörténet, egyben parány-életünk kozmikusságát csak ritkán tudatosítjuk. A Föld hangsúlyosan a világegyetem, a naprendszer része: gondoljunk csak az elmúlt napokban észlelt és bizony emberi szervezetünk és tárgyi környezetünk által különböző negatív jelenségekkel, feszült közérzettel, heves szívdobogással, légköri zavarokkal kísérten megélt mágneses napviharra. Egyúttal azonban mindennapi életünk tere, maga az a titokzatos természet, amely minden élet partját körülmossa. A „Mentsük meg a Földünket!” című kiállítás nem egyszerűsíthető úgymond „zöld” tárlatként. Olyan képeket láthatunk, ahol a képviselt gondolat, a természet, az emberi környezet pusztulása és a pusztulás változatlan folytatódása feletti félelem felülemelkedik az ábrázolt eseményen, maga az eszme tárgyiasul a képben: nemcsak látunk egy kipusztult fatörzset, hanem közvetlenül fülünkbe jut az élet sikolya, amelynek drasztikus erővel rajzolt sugara mintegy a földgömb ívét öleli.
Kalauz György, az ÁNTSZ képviseletében köszöntötte a megjelenteket, Balogh Jenő festőművészt, mint volt munkatársát üdvözölte a környezetvédelmi tevékenységet egyik fontos munkaterületeként hivatalból is folytató intézet falai között.
Liu Weimin, az Új Kína Hírügynökség főtudósítója – miután Németh Judit bölcselőn-értő előadásában kínai költők versei hangzottak el – magyar nyelven nyitotta meg a kiállítást. A képek keletkezéséről, a kiállítás létrejöttéről szólva kiemelte, hogy nem a művész választott témát, hanem a fontos mondanivaló keresett megnyilvánulási lehetőséget a mai kiállítással, Balogh Jenő művészetével. Leszögezte, hogy a ma fejlődése nem mehet a jövő rovására. A képeken megjelenik a modern kor emberének felelősségteljes aggodalma, az elpusztult világ dermesztő vízióján keresztül, expresszív formákkal. Fontos, amit a művész mond, és azt erőteljesen mondja: talán egy kicsivel a kiállítás, ezek a képek is segítenek, jobbak lesznek az emberek, jobb világot teremtenek maguknak és a jövő nemzedékeknek.
Balogh Jenő nem kis derültség közepette, kínai írásjelekre meredve-olvasva kínai nyelven köszönte meg a vendégeknek – közöttük Yin Yali követségi kulturális tanácsosnak -, hogy eljöttek, az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézetének a lehetőséget és kiállítótermet, mindezeket a szavait magyar nyelvre szinkrontolmácsként Zhou Yiping gazdasági hírtudósító fordította. Végül Balogh Jenő festőművész maga vezette végig tárlatán közönségét, kétséget kizáróan a lehető legautentikusabb interpretálással. A kiállítás képeit az alkotó honlapján (www.tolnaart.hu/balogh) a távoli érdeklődők is megtekinthetik.
Tao Jüan-ming
Vándorlegény
Sok évnek előtte
csak fölkerekedtem.
A Tengerig értem,
folyton verekedtem.
Beh hosszú, nagy út volt
s a díja mi gyatra,
hány vad, viharos víz
feküdt az utamra.
Mért mentem is egykor,
mért mentem el innen?
Csak mert fene éhség
morgott beleimben.
Dolgoztam is egyre,
hogy tömjem a bendőm:
volt is kenyerem már,
de nem elegendőm.
Végtére beláttam,
így élni sem élet.
Hát most hazajöttem
s koplalva henyélek.
Hszi Kang
Tao-ének
Könyvet, tudást eldobtam végre-végre,
rágondolok a nagy-nagy Semmiségre.
Mit ér siratni, ami volt, a rosszat,
fájdítani a szívem órahosszat?
Horgászgatok magamban egy kis éren
s mint víg király boldogságom dicsérem.
Hajam kihull, de üdvök üdve vár rám,
ezt zengik itt az Ország négy határán,
az én dalom kiáltják, mind az égre:
„Rágondolok a nagy-nagy Semmiségre.”
Lu Jün
Völgyi lak
Magányban élek, távol a Világtól,
nem bánt öröm és nem bánt félelem,
beljebb húzom ajtóm záró-zsinegjét,
szobám gyökérrel, gallyal bélelem.
Ha künn tavasz van, lelkemben tavasz van,
év hajlatán szívembe száll az ősz.
Itt benn utánzom az Idők futását
s tanyámon a nagy Mindenség időz.
Kosztolányi Dezső fordításai
Hozzászólások