Ezer iskolát céloz meg a magyar judo • Hetedhéthatár

Sport

Ezer iskolát céloz meg a magyar judo

Alternatív kerettanterv részeként a tervek szerint három év múlva már ezer iskolában oktathatják a judo alapjait, avagy hódító útjára indul a Tompítás művészete – erről tartott közös sajtótájékoztatót hétfőn délelőtt a Magyar Sport Házában a Magyar Judo Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség.

„Már eddig is nagyon sokat tettünk azért, hogy a judo, mint alapsportág bekerülhessen az oktatási rendszerbe – vélekedett Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke. – A különböző utánpótlás programjaink eredményeképpen már 312 iskolában van jelen a judo, és a korábbi 2500 fős igazolt létszámmal ellentétben az idén januárban már 13000 fős létszámmal büszkélkedhettünk. Most egy újabb, igen jelentős lépést teszünk ezen a területen. A diáksport szövetséggel kötött együttműködésünknek köszönhetően a tervek szerint két és fél év alatt ezer testnevelő tanárt fogunk kiképezni, akik az iskolákban tudják majd oktatni a judo alapjait, a program a Tompítás művészete nevet kapta. A mindennapi életre való felkészítés szempontjából is fontos egy gyermek számára elsajátítani bizonyos elemeket, amelyek valójában a judo alapjait képezik, megtanulják az esés erejét tompítani. A program során elsajátított alapokkal a gyerekek akár más sportágakhoz is továbbléphetnek, de természetesen bízunk abban, hogy sok tehetséges fiatal választja majd a folytatásban is a judót.“


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS