Jóval több mint egy évszázada indult el Magyarországon a lakosság önkéntes madáretetési mozgalma. Az itthon maradó és Eurázsia északi térségeiből telelni hozzánk érkező énekesmadarak számára nagy könnyebbséget jelent a madárbarátok által működtetett sok tízezernyi etető.
Széncinegék a madáretetőn
Az ötvennél is több potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése ugyanakkor egyedülálló élményt kínál számunkra nem csak a kertekben és a parkokban, de a belvárosokban és a sokadik emelet magasságában is. Az etetési időszak dandárja hazánkban az első fagyok késő őszi beköszöntétől ezek megszűnéséig, többnyire november közepétől március végéig tart.
Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak és ilyenkor többnyire az északi inváziós fajok (csonttollú, fenyőrigó, keresztcsőrű) is elmaradnak. Ez a helyzet azonban gyorsan megváltozhat egy-egy markáns hidegfront betörése előtt, ami Eurázsia hatalmas területeiről „tolhat” jelentős madártömegeket maga előtt a Kárpát-medencébe és az etetőkhöz.
A téli madáreleségek négy nagy csoportba sorolhatók:
- a legismertebb a napraforgó, amibe érdemes apró szemű magvakat, kölest, muhart stb. keverni
- a második az állati zsiradék: a cinkegolyó, a háj, a faggyú és a főzéssel sótlanított szalonna
- a harmadik a gallycsonkokra szúrható, földre szórható alma
- végül, de nem utolsó sorban nélkülözhetetlen az ivó- és fürdővíz is. Az itatóból a jeget elegendő napközben legalább egyszer langyos vízre cserélni.
Ne etessünk kenyérrel, morzsával, mert ez több napig, hétig is az etetőben maradhat elfogyasztatlanul és eközben erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást okozhat.
A kihelyezés módja és működési elve szerint több etetőtípus is létezik: ablak-, dróthenger-, dúc-, függő-, garatos önetető és talajetető. Emellett léteznek olyan tematikus etetőkertek is, melyekkel a ritkább látogató harkályok, küllők, fakuszok és ökörszemek látogatását lehet gyakoribbá tenni. Az etetőkre látogató madarak egy része jobban szeret a talajon táplálkozni, míg mások inkább a talajszint felet vagy kimondottan az ágak között érzik jól magukat, ezért egy-egy etetőhelyen lehetőleg több szinten is kínáljuk fel az eleségeket. Az etetők közelbe érdemes kihelyezni néhány mesterséges madárodút is, amiben az odúköltő madárfajok (cinegék, verebek) akár csoportosan is éjszakázni tudnak.
A madarak gyorsan megszokják és számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára, évről-évre akár több száz kilométerről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, ezért a megkezdett etetést lehetőleg ne hagyjuk abba.
Háttér
1890-ben jelent meg Bornemissza Zoltán fatenyésztési vándortanár A hasznos madarak védelméről című ismereterjesztő, szemléletformáló könyve Budapesten, amiben a szerző a madarak téli etetésének lehetőségére és fontosságára is felhívta az olvasók, az ország lakosságának, különösképpen pedig a mező- és erdőgazdálkodók figyelmét. Ettől az évtől számíthatjuk a lakosság körében mind nagyobb népszerűségnek örvendő országos madáretetés elindulását, ami immáron a 127. téli-tavaszi szezont jelenti. Ezt követően Herman Ottó 1901-ben megjelent A madarak hasznáról és káráról című művében már külön fejezetet szentelt a madáretetésnek. Több mint száz év folyamatos környezeti nevelési munkájának köszönhető tehát, hogy ősszel szinte automatikusan nyúlunk a madáreleségért az üzletek polcain, helyezzük ki és töltjük fel a gyerekekkel közösen az etetőket.
(Forrás: Greenfo.hu)
Kreatív madáretető ötletek a Pinteresten
Hozzászólások