– Gondolatok Hajnal Éva Lehetne vers… című kötetéről –
Lehetne ez cikk vagy beszámoló arról, hogy Hajnal Éva bemutatta első önálló verseskötetét, Lehetne vers… címmel, de nem vagyok újságíró, ritkán szoktam cikkeket írni, vagy ha írok, azok is nagyon szubjektívre sikerednek: inkább csak mesélek bennük. Mint például most is.
Mesélek arról, hogy Évával el szoktunk járni rendezvényekre, felolvasóestekre (amiket a szerző nagy-nagy örömére szétröhögünk), kiállítás-megnyitókra meg ide-oda, ahol aztán ugyancsak vígan vagyunk. Egyszer, amikor hazafele tartottunk egy ilyen rendezvényről, azt mondta nekem Évi:
– Ez a hely nagyon jó lesz!
– Mihez?
– A könyvbemutatóinkra – mondta, majd még hozzátette: – Előbb-utóbb lesz kötetünk, nem gondolod? Neked is, nekem is.
Erre valami olyasmit mondtam, hogy nem a kötet teszi a költőt, az írót. A költő költ, az író ír. Bár én könnyen beszéltem, mivel nekem már megjelent egy könyvem. (Istenem, mi ez a lárma?! – Nálam is lehet kapni!)
Ezért aztán mikor hírt kaptam Évi alakulóban lévő önálló kötetéről, nagyon megörültem neki, és őszintén drukkoltam az ügynek. Múlt szombat este pedig nagy-nagy várakozással ültem be a Király Galériába, ahol a könyvbemutatót tartottuk.
Nem csalódtam. Mi – barátok és olvasók – egy kellemes estét töltöttünk el Évivel. Volt minden: szép zene, beszélgetés (beszélgetőtárs Márkus László) és persze versek. Miközben Évi az életéről, az írásról, gyerekkoráról mesélt, felolvasott néhányat a verseiből is, és ahogy hallgattuk őt, jó volt tudni azt, hogy most már kézbe is vehetjük ezeket a kitűnő verseket. Eddig csak a neten jöttek velünk szembe, de most már, igen, kézzel foghatók: lapozgathatjuk, szagolhatjuk (már bocsánat) ezeket a költeményeket.
Egy könyvet akár a kanapéra is magunkkal vihetünk. Vigyük is! Biztosíthatok mindenkit, remek szórakozás lesz ez, főleg így decemberben, az ünnepi készülődésben, a karácsonyi napokban, amikor mindannyian kicsit megpihenünk, mert színnel, harmóniával, játékkal, békével teli világ tárul fel mindig, amikor kinyitjuk ezt a kötetet.
Olyanok ezek a versek, mint a szaloncukrok a dobozban (vagy a fán): sokféle van belőlük (szonett, szabadvers, prózavers), és esténként ezekből is megbont egyet-egyet az ember és elmajszolja, mert megérdemli, mert szereti, mert így teljes a nap. Mert jól esik.
De legjobb mégis az lehet, hogy a kanapén ülve szaloncukor-majszolás közben olvasunk Hajnal Éva-verseket.
Van ennél jobb?!
Hozzászólások