A Pécsi Harmadik Színház decemberi műsora • Hetedhéthatár

Színház

A Pécsi Harmadik Színház decemberi műsora

Piaf-marche / Piaf-menet

Piaf-marche / Piaf-menet

Díjnyertes határon túli produkció lesz a Pécsi Harmadik Színház vendége december elején. Az Újvidéki Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház koprodukciójában született Piaf-marche / Piaf-menet című előadás a Magyar Színházak 28. Kisvárdai Fesztiválján a Közönségdíjat és Kisvárda Város Polgármesterének Díját is elnyerte idén. A Jászai-díjas Mezei Kinga rendezésében és főszereplésével elevenedik meg a francia énekesnő élete, pályája. ,,Mezei Kinga teljesen átalakul Piaffá. Mintha Edith tenyere görnyesztené Kinga hátát, és Edith hangja szólalna meg Kinga torkán át néhány dallam által, a két nő mozdulata, testtartása kísértetiesen hasonlít egymásra” – írta egyik kritikusa az előadásról.

Komámasszony, hol a stukker?

Komámasszony, hol a stukker?

Vincze János rendezésében eddig öt Örkény-drámát láthatott a közönség az elmúlt évtizedekben (Pisti a vérzivatarban, Kulcskeresők, Forgatókönyv, Tóték, Macskajáték), némelyiket több feldolgozásban, s nemcsak a Pécsi Harmadik Színházban, hanem más hazai, sőt határon túli teátrumban is. 2012-ben pedig Örkény István születésének centenáriuma alkalmából született meg a drámarészletekből, egypercesekből, prózai művek részleteiből szerkesztett E kor nekünk szülőnk és megölőnk (In memoriam Ö. I.) című előadásuk. Most ismét a Kulcskeresők kerül színre december közepén, ezúttal László Csaba, Bacskó Tünde, Tamás Éva, Stenczer Béla, Füsti Molnár Éva, Götz Attila és Vidákovics Szláven főszereplésével, természetesen Vincze János rendezésében.

Örömlányok végnapjai

Örömlányok végnapjai

A színház korábban bemutatott előadásai közül Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? című abszurdja, valamint Horváth Krisztián és Moravetz Levente legújabb zenés vígjátéka, az Örömlányok végnapjai várja a publikumot decemberben.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS