Ha az ember nem vak, még többet jelenthetnek a szavak. Néhány példa:
I.
Minden nyelvben fontos a családtagok és a generációk megkülönböztetése. Érdekes, hogy az angol a grand- (nagy-) előtaggal fejezi ki a két generációs eltéréseket mindkét irányban: az idősebbek, tehát a nagyszülők: grandfather, grandmother, együtt: grandparents, a fiatalabbak, tehát unokák: grandson, granddaughter, együtt: grandchildren.
Ha szó szerinti fordítást veszünk, csak a fele egyezik meg a magyarral: a grand- előtag nagyot jelent, így a nagyapa, nagyanya, nagyszülők rendben vannak, de a „nagyfia”, „nagylánya”, „nagygyerekek” csakis áttételesen értelmesek.
Ezzel szemben a holland nyelvben a gyerek kind (het kind, ez egyébként éppúgy semlegesnem, mint a németben a das Kind, ki tudja, miért?!?), az unoka pedig kleinkind, azaz „kisgyerek”, ami nagyon kedves, és mint fentebb láttuk, szó szerinti jelentésében az angol szöges ellentéte.
Svédül a gyerek barn, az unoka pedig barnbarn, azaz „gyerekgyerek”, ami valami nagyon logikus és kreatív szóalkotási metódus rejtekébe vezet…
II.
Tudjuk, hogy a legkorábbi szóalkotások az ősember által már megismert képekre vezethetők vissza. Ennek szép lenyomata, amikor némely szavunknál ma is felfedezhetjük a betűk mögött a jelzett tárgy alakját. Gondoljunk csak a legnagyobbakra, az emberiség életét mindig meghatározó, istenszerű égitestekre, a napra, és a holdra, sőt helyesen: a Napra és a Holdra. Az „a” és az „o” betűk gömbölydedsége kissé haloványan, de emlékeztethet bennünket az égitestek kiteljesedett alakjára, ráadásul kiejtésükkor ajkainkkal meg is formázzuk alakjukat.
Ha ez csak magyarul volna így, véletlenre is gyanakodhatnánk, de sorolhatjuk az indoeurópai nyelveket, ahol nagyjából ugyanezt a tendenciát tapasztaljuk. Germán nyelveket (német, angol, holland, svéd) és neolatin nyelveket (spanyol, olasz, francia, portugál) vizsgálunk. A Nap esetében: die Sonne, the sun, de zon, sol, illetve el sol, il sole, le soleil, o sol. A Hold esetében: der Mond, the moon, de maan, moon, illetve la luna, la luna, la lune, a lua. Itt szintén megfigyelhetjük az „a”, az „o” és az „u” betűk széles választékát.
Végül csak egyetlen érdekességre hívom fel a figyelmet: a germán nyelvek közül a németben figyelhető meg a legjobban a névelők különbözősége miatt, hogy a Nap nőnemű, a Hold pedig hímnemű. Ez egészen addig nem annyira érdekes, míg fel nem fedezzük, hogy a neolatin nyelvekben ez pont fordítva van! Bizonyára azért lehet így, mert Dél-Európában a Nap perzselőbb, férfiasabb, így mellette a Hold már csak nőnemű lehet. Minden korai kultúra a Napot vette irányadónak, nem véletlen, hogy Ehnaton fáraó be is vezette a földkerekség első monoteista vallását a Kr.e. 14. században, és a Nap rendelkezik mind férfiúi, mind női tulajdonságokkal, elég ha csak a teremtő erejére, vagy az életet adó képességére gondolunk.
Hozzászólások