Hetedhéthatár | Régi klasszikus mai környezetben

Színház

Régi klasszikus mai környezetben

Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című lírai költeménye a magyar drámairodalom egyik alapműve. Alapgondolata az emberi boldogság természete körül kering. Mi teszi boldoggá az embert, hogyan találjuk meg azt, ami boldogít? Miközben Csongor erre keresi a választ, egyre kiábrándultabbá válik. A három – szimbolikus jelentésű – vándorral való találkozás során három lehetséges életfelfogást ismer meg, ám sem a pénz nyújtotta boldogság, sem a hatalom boldogító mámora, sem a tudomány adta boldogság nem győzi meg őt, sokkal inkább megerősíti abban, hogy máshol keresse saját és az emberi lét boldogságát. Ezek a találkozások egyúttal a választás lehetőségét is felkínálják számára, ahogyan a mindennapjainkban ma is lépten-nyomon döntéseket kell hoznunk.

csongorA Pécsi Nemzeti Színház előadása olyan színpadi formanyelvet alkalmaz, mely érthetően és hitelesen közvetítheti a mai ember számára ezt a mitológiából erősen táplálkozó sokdimenziós tündérmesét. A látványszínházi forma, zene, videoanimáció, mozgás igazi összművészeti alkotássá teszi a produkciót, mely a középiskolásoktól a felnőttekig minden korosztályt megszólít.

Dr. Zalay Szabolcs, a Leöwey Klára Gimnázium igazgatója így nyilatkozott a műről: Csongor és Tünde története mindig elvarázsol minket. Nemcsak azért, mert megerősíti a hitünket az igaz szerelemben, hogy minden csalódásunk ellenére ilyen van, hanem főleg azért, mert Vörösmarty örökké aktuális költő, minden idő és nyelvi változás ellenére. Rokonunk ő, aki megszólaltatja és megszemélyesíti legmélyebb és legtitkosabb vágyunkat az élet értelmének és céljának keresésére. S ha vele tartunk ezen az úton, akkor beavat minket férfi és nő szerelmének igaz misztériumába.

Az előadás szereplői Blahó Gergely (Csongor), Vlasits Barbara (Tünde), Köles Ferenc (Balga), Kulcsár Viktória (Ilma), Darabont Mikold (Mirigy), Józsa Richárd (Kurrah), Baki Dániel (Berreh), Rubind Péter (Duzzog), Kócsy Mónika (Rókalány). A látványos produkció rendezője Horgas Ádám, a díszlettervező Horgas Péter, a jelmeztervező: Bujdosó Nóra.

 

Az előadás trailere alább tekinthető meg.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Régi klasszikus mai környezetben”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés