Kulcskeresők-premier a Pécsi Harmadik Színházban • Hetedhéthatár

Színház

Kulcskeresők-premier a Pécsi Harmadik Színházban

Bemutatóra készül a Pécsi Harmadik Színház: december 19-én tűzi műsorára Örkény István: Kulcskeresők című drámáját Vincze János rendezésében, Bacskó Tünde, Füsti Molnár Éva, Götz Attila, László Csaba, Stenczer Béla, Tamás Éva és Vidákovics Szláven főszereplésével.

,,Arra jöttem rá, hogy a mi viszonyunk a valósággal nem egészen reális. Mi nagyon sokszor élünk úgy, hogy átköltjük a dolgokat – talán rászorulunk erre néha, de nem mindig szorulunk rá. Álmokat építünk magunknak, a múltat álmodjuk valami mássá, mint ami volt. Tudnék egypár történelmi dátumot mondani (de nem szívesen mondok dátumokat), amikkel kapcsolatban nem egészen azt érezzük, ami a valóság volt. S akkor született meg bennem ez a drámai gondolat, hogy én ezt a vonásunkat megszemélyesítsem. És egy álmodót teszek a színpadra! Megírok valakit, aki álmokat ad az embereknek” – mesélte egy interjúban Örkény István a Kulcskeresők születésével kapcsolatban.

A Pécsi Harmadik Színház eddig 5 Örkény-drámát játszott a Jászai-díjas Vincze János rendezésében: a Pisti a vérzivatarban, a Forgatókönyv és a Macskajáték mellett a Tótékat több feldolgozásban is; 2012-ben, Örkény István születésének 100. évfordulója tiszteletére pedig drámarészletekből, egypercesekből, prózai művek részleteiből hozta létre az E kor nekünk szülőnk és megölőnk (In memoriam Ö. I.) című előadást. A Kulcskeresőket először a 80-as évek elején állította színpadra, ám e remekmű három évtized elmúltával sem veszített semmit aktualitásából. Az önbecsapásról és a bezárkózásról szól, s a főszereplő, Fóris kapitány kapcsán az író elvégez egy nemzetkarakterológiai vizsgálatot. A repülőgép-parancsnok sokadik kudarcának pezsgős bravúrrá avatása nem más, mint az önként elzárkózók különös hangulati eggyé olvadása, amelyben a dolgok fokozatosan elvesztik valóságos körvonalukat, formájukat és értéküket; összemosódnak, hogy egy közös illúzió, egy valóságot álommá hazudó rítus részeivé váljanak. A Kulcskeresők egyensúlyba hozza a játék valóságos és jelképes oldalát, a cselekmény minden pillanatában egyszerre képes vaskosan reális és filozofikusan lebegő, földhöztapadt és valószerűtlen lenni. Olyan világot teremt, melyben az abszurditás magától értetődővé válik.

Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas grafikusművész ismét gáláns gesztust tett a Pécsi Harmadik Színháznak: az előadáshoz grátisz tervezett nagyszerű plakátot, mely önmagában is komoly művészi értéket képvisel.

 

Mentés


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS