Itt szöszmötöl az alkonyat,
mi körberajzol arcokat,
kik ismerősek, mint a csend,
mind itt poroszkál s visszacsent
az elmúlt évből sok csodát,
a gyönge kalács illatát
és dallamot, mi hívogat
és sajnos zsenge sírokat,
a hangokat egy zongorán,
egy verset, itt a szív falán,
mind-mind az összes dallamot,
mi feltűnik és felragyog
mint itt a bárányfellegen
csak kóborol a perceken
egy gondolat nagy szárnyakon,
mind égig röppen, s ott hagyom,
hogy mozduljon a délután,
mint száz futam e zongorán,
mi harmatos a szívben itt:
Veled, Uram, Veled megint
és Veled jó most itt a csend,
mert Mennyből van bennem a rend
egy új esztendő hajnalán
csak szendereg a félhomály
és szívben lüktet mind ma már.
Vedd teljesen a dallamom,
biztos kezedben itt hagyom
a sorsomat, a csendeket,
a bíbor-puha felleget, az arcokat,
a verseket és mindent, minek
vége lett és minden újat itt hagyok
és köszönöm, hogy itt ragyog
a két kezedben mindenem,
Nálad, Uram az életem.
Hozzászólások