Bányai Tamás | Külföldinek lenni nem könnyű

Szépirodalom - próza

Külföldinek lenni nem könnyű

 

Az esti híradóból hallgatom a Németországból érkező szilveszteri híreket. Hál’istennek nem volt terrortámadás, köszönhetően a nagy rendőri készültségnek. A biztonságért felelős hatósági emberek semmit sem bíztak a véletlenre. A tudósító többször is elmondta, Kölnben, Berlinben, s ki tudja még hány helyen rendőrkordon vette körül az utcai rendezvényeket, s ennek tulajdonítható, hogy sehol sem történt komoly baleset. A rendőrök ugyanis alaposan megszűrték az érkezőket, s csak azokat engedték át a kordonon, akik igazolni tudták, hogy békés polgárok, s olyan messze állnak mindenféle bajkeveréstől, mint a radikális iszlám az ájtatos kereszténytől. Az árgus szemekkel őrködő egyenruhások – így a tudósító – több száz külföldinek kinéző egyént fordítottak vissza.

S ez volt az, ami megütötte a fülem. A hallottak alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy a német rendőrök alapos kiképzésben részesültek, s hónapokon keresztül gyakorolták, hogyan kell megkülönböztetni egy külföldit a tisztességes honpolgártól. E képességük olyan féltve őrzött titok, akár a KFC fűszerkeveréke, amit sokan akarnak megszerezni. Én a rendőrök titkát szeretném felfedni, még úgy is, hogy feltehetőleg hiábavaló próbálkozásnak bizonyulna.

Fogalmam sincs, milyen kritériumok alapján lehet valakiről megállapítani első látásra, hogy külföldi. Ha megszólal idegen nyelven, az más. Na, de csak úgy, pofára! Igaz, a bőrszín árulkodó lehet, hiszen aki barna, fekete vagy sárga, az jó eséllyel nem fehér, azaz nem egy fehér ország megbecsült honpolgára, tehát külföldi. Vagy ez mégsem fedi a valóságot? Hiszen Németországban is élnek szép számmal olyan emberek, akiknek ugyan árnyaltabb a bőrszínük, de már ott születtek, papírokkal igazolt állampolgárok, ráadásul tökéletesen beszélnek németül, őseik nyelvén egy kukkot sem értenek. Kizárt, hogy őket külföldinek tekintsék.

A ruházat sem lehet mérvadó, manapság már mindenki úgy öltözik, ahogy akar. A francia lábán épp úgy lehet Adidas cipő, mint a kínai nyakán Gucci sál. Európai nők is viselnek fejkendőt, főleg hidegben, mégsem hihetnénk róluk, hogy arab sejk feleségei lennének. Így csak a viselkedés lehet igazán árulkodó jel, mert egy idegen országban mindenkit egy kissé félszeggé tesz az ismeretlem környezet, tétován bámészkodik, mintha egy későbbi akcióhoz akarná felmérni a terepet. Az ilyen magatartás felkeltheti a hatóságok figyelmét.

Ha Rómába kerülsz, tégy úgy, mint a rómaiak, tanácsolja egy régi mondás. Én ezt igyekszem betartani, nehogy jött-ment külföldinek nézzenek, akit a pincérek meg taxisok könnyűszerrel átejthetnek, a biztonsági őrök elzavarhatnak egy rendezvény környékéről. A helyzetem egyáltalán nem könnyű, sőt, az alkalmazkodás precíz kivitelezést követel.     Tegyük fel, Németországba utazom, s a vonatra még úgy kell felszállnom, ahogy a tősgyökeres magyarok szoktak, kicsit türelmetlenül, lökdösődve, nehogy az ellenőr külhoni polgárnak vélve maceráljon. A határhoz közeledve kimegyek a mellékhelyiségbe, s a tükör segítségével megpróbálok módosítani a fizimiskámon.   Kedves mosolyt erőltetek az arcomra, felszegem az állam, hogy bátran és határozottan nézhessek mindenki szemébe, s nagyon remélem, segít rajtam ez az átalakulás. Mindaddig, míg ki nem nyitom a számat, egyetlen rendőr sem nézhet külföldinek, pofázmányomból ítélve épp olyan vagyok, mint – mondjuk – Schwarzberger úr Rüdesheimból. Hosszasan dörzsölöm az orromat is, igyekezvén borvirágot varázsolni rá, hogy tényleg hasonlítsak valakire, aki a rajnai borvidékről származik.

Baj csak akkor van, ha kérdést intéznek hozzám. Gyér német szókincsemet is akadozva használom, s így könnyen lehullik rólam a lepel: máshonnan érkeztem, gyanús vagyok. Azaz külföldi.

Ezért aztán az a leghelyesebb, ha maradok itthon a fenekemen. Gyanútlanul.

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Külföldinek lenni nem könnyű”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés