Sötét, gonosz erők támadnak az Üveghegyen, meg a Brilltengeren is túli szél zúgatta nagyerdőre. Már akkor megjósolta ezt a Fehér holló, Leó császár udvari jósnője, mielőtt elkezdtek volna sárgulni a falevelek. Azt is látni vélte, hogy sűrű, sötét felhők gyülekeznek az erdő fölött. Nemcsak gyülekeznek, meg is állnak a pletykafészek fölött, ami pedig nagy veszélyt jelent az egész császári udvarra.
Összehívta hát Leó császár mind a 365 tanácsadóját, meg a tanácsadók tanácsadóit is, és felszólította őket, hogy huszonnégy órán belül fejtsék meg a Fehér Holló jóslatát, különben száműzi az egész tanácsadó testületet, és fölgyújtatja a pletykafészket. Lett erre nagy sírás-rívás, rimánkodás, futkosás fűtől fáig, pirkadattól napnyugtáig. Száműzöttnek lenni még a nagyerdőn kívül is keserű kenyér. Meg aztán ki az a bolond uralkodó, aki mások elcsapott tanácsadóit, megbukott jósait venné a szárnyai alá? A huszonnegyedik óra végére meg is született a megoldás, amit ezüst tálcán vittek a császár elé.
Császári Felség! ‒ szólott a megfejtés. ‒ A sötét felhők azt jelentik, hogy elmúlt a nyár. A fehér galambok, meg a gólyák délre költöztek, a szél északira fordul és fekete varjakat ültet a fák csupasz ágaira. A gémek és a darvak is útra kelnek, és elfoglalják a helyüket a kormoránok. Végtére is valakinek edzésben kell tartania a halakat… Azt viszont még nem tudhatni, hogy a puha léptű párduc herceg meddig hajlandó várakozni Leona hercegnő kegyeire. Félő, hogy elunja a várakozást, éjszínű leopárddá vedlik, és behívja a fekete seregét.
‒ Majd adok én neki fekete sereget! ‒ szórt villámokat a császár szeme. ‒ Nekem egy Fehér Holló ne károgjon rébuszokban, mondja ki fekete-fehéren a jóslatát, mert különben kitépem a tollait és odavetem a tanácsnokoknak prédabeszédül.
Szinte elszürkült a tolla e kemény szavak hallatán a színehagyott jósnak. Úgy gondolta, ha már lúd, legyen kövér, a fekete tollú rokonok meg úgyis jönnek, legyen hát való a jóslat. Ha netán mégse válna be, legföljebb majd azt mondja, hogy a gonosz erők meghátráltak Leó császár nagysága elől. Rábólintott, és visszaszállt a pletykafészekbe az övéihez.
Megörültek ennek a bölcsek, és rögtön föl is osztották maguk között a feladatot, meg a húsosfazék maradék cupákjait. Csámcsogásuktól hetekig visszhangzott az erdő. Lassacskán a levelek is lehulltak a fákról, megjelentek a fekete varjak előőrsei, és az északi szél zúgása is a jóslat igazát jelezte.
‒ Ezek már megjöttek ‒ morogta a császár. ‒ Riadóztassátok a hadsereget!
‒ Talán meg kellene kérdezni tőlük, hogy ellenséges szándékkal jöttek-e, vagy csak a hideg elől akarnak a fák ágai közé húzódni ‒ vélte a bölcs bagoly.
‒ Ilyen nagy szemekkel akár láthatnád is, hogy direkt a mi ágainkra ültek ‒ sziszegte az egyik tanácsadó, aki egyben a hadsereg legfőbb szállítója is volt. ‒ El kell űzni őket. Ezt te is tudhatnád, ha nappal is látnál…
‒ Én meg azt láttam tegnap, hogy egy csapat fekete kormorán szállt le a tóra, és úgy ukmukfukk elkezdték zabálni a halainkat. ‒ jegyezte meg a róka.
‒ De hát azok nyáron is itt voltak ‒ ült le közéjük a réti sas. ‒ Én voltam a felügyelőjük.
‒ Te mindig túl magasról szemléled az eseményeket ‒ szólt közbe pislogva a vakond. ‒ Magas röptű politikus vagy. Túl nagy a látószöged.
‒ Én meg nem szeretem a halat ‒ fintorgott a nyúl. ‒ Nem mehetnék én inkább az erdei megfigyelőbe őrködni? Ott talán még a sárgarépa is megteremne a tisztáson.
‒ Hadi állapotban nem válogatunk a feladatok között! ‒ csapott a fejére a farkas. ‒ Az éjszaka a tölgyesben járőröztünk. Különös nyomokra lettem figyelmes. Nagyon hasonlítottak a királypárducéhoz. Mit kereshetett ott ma a herceg? Még vizsgálják a szakértők a leleteket. Lehet, hogy csak egy nagyra nőtt vadmacska volt, de az én szememet nem lehet becsapni…
‒ Vizsgáljatok meg minden nyomot, szagoljatok meg minden illatot, és állítsatok minden fa mellé őröket! ‒ adta ki a parancsot az oroszlán. ‒ Hallgassátok le a szél zúgását, a víz csobogását, és arról is tudni akarok, hogy Leonidász herceg hány udvarhölggyel tölti az éjszakát.
‒ Meglesz felség ‒ hajlongott a gumiderekú főkamarás, aki egyben a titkosszolgálat tábornoka is volt. ‒ A felséges asszonyról is készítsünk felvételeket?
‒ Igen, de azokat a képeket csak én láthatom. A paparazzók a jelentés átvétele után likvidálandók.
‒ Természetesen, felség. Felírom őket a fogyóeszközlistára.
Miután ily módon megerősítették a szél zúgatta nagyerdő biztonságát, s minden erdőlakó külön sasszemet és kutyafület kapott, Leó császár kéjesen elnyújtózott trónusa párnái között, s várta a titkos szolgák bizalmas jelentéseit. Jöttek is csőstül, hiszen mindenki mindenkit figyelt, és a beígért busás jutalom reményében azt is jelentette, amit nem látott. No, de láthatott volna…
A legtöbb jelentés a varjakról érkezett. Természetesen a rőtfarkú ölyv jeleskedett a megfigyelésükben, hiszen ők ősi ellenségek voltak, bőven akadt még törleszteni való. Nem elég, hogy akár száz évig is elélnek egyesek, hanem még őrszemet is állítanak, aki veszély esetén riasztja a csapatot. Nem elég, hogy feketék, meg fölesznek mindent, ami útjukba esik, még csatakiáltást is kurjantanak, ha megzavarják őket. Állítólag nem is madarak, hanem a mendemondák szerint istennők. Állítólag Morrigan, a hadistennő lakik a tollaik alatt, aki ebben az álruhában figyeli meg az ellenségeit. Valaki látta, hogy fiatal csibéket is rabolt. Ez már nem tréfadolog…
‒ Statáriumot hirdetek ellenük ‒ rendelkezett a császár. ‒ Te leszel az osztag parancsnoka.
‒ Ez mind semmi ‒ ingatta a fejét a főkamarás. ‒ Az én embereim megtudták, hogy a kormorán fedőnév csupán. Ezek a fekete szárnyasok kárókatonák. Idegen hatalmak zsoldosai. Azért pusztítják a halainkat, hogy megmérgezzék a vizet.
‒ Felszólítás nélkül lőjétek le valamennyit ‒ szólt a császár, és a szava törvény lett. ‒ A megmentett hal a ti prédátok.
‒ Én egy videofelvételt hoztam, felség. Örülni fogsz neki ‒ sompolygott be a nyúl. ‒ A vadászházban készült tegnap. A fekete párduc hívott oda titkos találkozóra. Nem kétséges, hogy ő a királyleopárd, és tulajdonképpen nem is a lányodat akarja, hanem a felséges asszonyt.
‒ Ez egy kettős ügynök ‒ sziszegte a titkosszolgálat tábornoka. Azt se hidd el uram, amit kérdez! Áruló, a legelvetemültebbek közül való.
‒ Egy szót se többet! ‒ toppantott Leó. ‒ Vízbe vele! Arcátlan rágalmazó.
‒ No, de felség, a jutalom… A víz nagyon nedves hely nekem. ‒ siránkozott a nyúl. ‒ Ráadásul nem is szeretem a halat.
‒ Nem baj, nyuszi, majd megszereted, mire kinő a farkad.
‒ Szegény nyuszika… ‒ sajnálkozott a Fehér Holló. ‒ Pedig a jóskártyáim szerint tavaszra föloszlanak a felhők, és a varjúcsapat is visszaszáll az északi ligetbe. Legalább addig várhattál volna ezzel a bejelentéssel, és akkor megjósoltam volna a te sorsodat is. Most meg szégyenszemre elmehetsz úszni.
Hozzászólások