Elgondolkodtam egy régi görög regén.
Azt olvastam benne: az istenek hegyén
egy hordóban öröm, egy másikban bánat,
ezekből osztanak az ember fiának.
Bánatból mind kapunk, sokat vagy keveset,
nem jut mindenkinek öröm és szeretet.
Miért kap az egyik? A másik miért nem?
És ki kap mért’ annyit? Soha meg nem értem.
Lehet, hogy ez mese, de ha mégis így van,
görög isteneket kell, hogy idehívjam,
mert tudni akarom: játszanak csak velem,
vagy fogalmuk sincsen, mi az a szerelem!
Az ki a hordóból korlátlanul vehet,
nem is értheti a földi embereket!
Nem tudja miért fáj, ha elmúlt ami szép volt,
ha magányos éjen talál ránk a vén hold,
ha a napsugár még nincsen felhők mögött,
de kocka élén táncol fény és árnyék között,
ha a hit és remény változik törötté,
oly rövid ideig tartott az: „örökké!”
Nem értik, hogy azért bántjuk a világot,
mert szerelemért is ad szomorúságot!
Hozzászólások