A sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében január utolsó vasárnapján megnyílt Czinki Ortrun festőművész és Hagner Judit szobrászművész kiállítása a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében. A gyönyörű helyszínen hangulatos és szép kiállítás-megnyitó zajlott, méltán fájlalhatták az eseményről lemaradást a kedvezőtlen időjárás miatt útnak indulni nem merők.
A megnyitó beszédét tartó Lengyák István, háttérben Czinki Ortrun (Benkő Sándor felvétele)
A kiállítást Lengyák István, ny. pedagógus, a Magyar Kultúra Lovagja nyitotta meg. Az alábbiakban a megnyitó szövegét közöljük:
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Megjelentek! Kedves Alkotók!
Jack London írja valamelyik művében: „Az alkotás a lélek kiáradása – isteni lényének tiszta megnyilatkozása.” Mindegy az, hogy az ember mit alkot, mi az a szép, amit létrehoz, ezzel hasonlatossá válik a teremtőhöz, csak arra kell vigyáznia, hogy el ne bízza, és ne képzelje Istennek magát. Mi emberek olyan lényei vagyunk a teremtőnek, akik – mint Ady Endre is írja – úgy képzeljük, hogy „Azért vagyunk itt a földön, hogy teremtsünk lelkünkkel valamit a lelkünkből, ami olyan, mint a lelkünk. Valamit, ami a mienk, ami nemcsak más, mint – más, de méltó ékessége lehet felemelt fejünknek.”
Babits Mihály ezt így fogalmazta meg:
Benkő Sándor felvétele
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
Erre a tárlatra két művész hozta el alkotásait, hogy elénekeljék nekünk lelkük titkait. Két művész, két hölgy, két külön világ, Bánki Hágner Judit és Czinki Ortrun. Amíg Ortrun a földön járó, minden változatában a realista módon megfestett valóság alkotója, addig Judit – talán írói indíttatásának köszönhetően csupa költői szimbólum, átgondolt, elvonatkoztatott, szobrokban, kisplasztikákban megfogalmazott metafora. Két külön világukat életútjuk determinálta, határozta meg, alakította ki. Bánki Hágner Judit művészi pályája Magyarországról indult és Németországban teljesedett ki, míg Czinki Ortrun alkotói útja Németországban indult, és Magyarországon bontotta ki szárnyait.
Benkő Sándor felvétele
A mai kiállításunknak nincs címe. Mintha ezzel az alkotók azt mondanák: – Jöjj kedves látogató, kutassad velem tovább ezt a lelkünk tükrözte világot. Mert ezt neked kell megfejtened. Neked kell megjárnod ezt a sétát festményeink, szobraink segítségével, és neked kell kitalálnod, mit is akartunk elmondani, mire is akartunk rácsodálkoztatni.
A szobrász Bánki Hágner Judit Dombóváron született, és kiváló tollforgatóként, íróként, újságíróként kezdte pályafutását, itt nálunk, Magyarországon. Művészi eszköze a magyar nyelv volt. A különleges, legszebb nyelv, kerek e nagyvilágon, melyről Faludy György így ír:
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta óbora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő must, könnyeinkben úszó
tárogatószó.
Benkő Sándor felvétele
A hazánkban nagy sikereket magáénak tudható publicista, kinek művészi eszköze a magyar szó volt, német nyelvterületre került, ahol a benne tomboló lelki szépségek kifejezésénél a magyar nyelvet már nem tudta érvényesíteni. Ekkor derült ki véletlenek sorozata folytán, hogy ő ugyanolyan kincsekkel rendelkezik a plasztikai ábrázolás területén, mint az anyanyelvében. Így vezette el egy ember életét a sors fura fintora az irodalomtól a szobrászathoz, és ezen keresztül a mai kiállításhoz is, ahol Juditnak több nagyszerű alkotásával találkozhatunk.
Munkáira rátekintve első pillantásra megérezzük, hogy az emberi létre, az ember és környezete kapcsolatára kifinomult női, ugyanakkor szociális érzékenységgel reagáló nagyszerű alkotóval van dolgunk. Ezt bizonyítják a Szigligeti anyóka, a Balatoni halász, a Búcsú, a Melegedő, a Hóváró, a Melankólia és a New York címet viselő alkotásai, melyek különböző élethelyzetekben megfigyelt embereket ábrázolnak lelkükbe látó, átütő erővel.
Bevezetőmben azt említettem, hogy Judit csupa költői szimbólum, átgondolt, elvonatkoztatott, szobrokban, kisplasztikákban megfogalmazott metafora. Nos, miként az előbb említett munkái szociális érzékenységét bizonyítottak, a most megemlítésre kerülők ezt a költői lélekből fakadó szimbólum világát igazolják. Közéjük sorolnám az Extázis, a Mama bohóca , a Meteora, a Késői ősz és a Szerelmes zátony című alkotásait.
Balról Czinki Ortrun, mellette Lengyák István (Czinki László felvétele)
Kiállításunk festőművésze leánykori nevén Ortrun Klerner, azaz Czinki Ortrun, kinek művészi munkásságát, fejlődését évek óta követhetem. Pályafutása Németországban indul. Ottani munkája, foglalkozása ezer szállal kötődik a valósághoz. Tájtervező mérnök volt. Mindig azon dolgozott, hogy az emberek környezetét szebbé, gazdagabbá, élhetőbbé tegye. Nem csoda hát, hogy később, festői kiteljesedése során sem akart, tudott elszakadni a tájat ékesítő patakoktól, növényektől, fáktól, virágoktól, felhőktől.
„Az életben vannak olyan pillanatok – mondja Cora Carmack – amikor a csillagok szerencsésen együtt állnak, és az ember ott van, ahol lenni szeretne, nagyszerű társakkal körülvéve, és azt csinálja, amihez kedve van.” Azt hiszem Ortrun életében ez akkor következett be, amikor férjét, Czinki Lászlót követve Magyarországra költözött, Kendlimajorba, a zalai táj egyik ékszerdobozába, és igazán elkezdett a
festészettel, ezen belül a legnehezebb műfajjal, az akvarellfestészettel foglalkozni. Ezen a tárlaton nyomon követhetjük azt az utat, amit bejárt, s amelynek eredményét most megcsodálhatjuk.
Amikor az első kiállítását rendeztem Nagykanizsán, a Hevesi iskola nagy galériájában, akkor azt az Ortrunt ismertem meg, aki az érdekes geometriai formákkal feloldott csendélet ábrázolásaival kiválóan irányította rá figyelmünket a bennünket körülvevő tárgyak, növények, virágok lényegére a jellegzetesen kiemelt geometriai formákkal. Ortrunnak van egy általam is megcsodált képessége, az, hogy művészi színvonalán tud megjeleníteni olyan hétköznapi tárgyakat is, mint egy Szűrőkanál vagy egy Kicsike köcsög. Mintha Lao-Che filozófiája köszönne vissza ránk ezekben a festményekben, aki így írt:
Cselekedj a természet rendje szerint!
Sohse erőszakold a dolgokat.
Lásd meg a sokat a kevésben,
Lásd meg a nagyot a kicsiben,
S a rosszat is jóval viszonozd!
Festőművészünk e képei között kell felsorolnom a Hagyma és sütőforma fókuszban, a Tölcsérvirág, a Hunyor öröme, a Lámpionvirág, a Merőkanál, vagy a Sárga árvácska fókuszban című festményeit.
Kicsit később megismertem azt az Ortrunt, aki a műterméből kilépett az udvarába, a kertjébe, és már annak szépségeit örökítette meg, például a Kilátás a kertből, a Pillantás a kerítésen át, Tél a kertben, vagy a Kerti házikó című akvarelljein.
Azután találkozhattam azzal a tájképfestővel, aki akvarellkészletét használva női finomsággal örökíti meg a nagy természetet és annak évszakait, mint ahogy azt a Tavasszal az ároknál, Borházak Zalában (érzik benne anyanyelvének, a németnek ízét? Nem borospincék, borházak!), a Tél a Balatonon, a Késői tél a Kis-Balatonon I. – II., Télen az ároknál, Pati halastavak télen című akvarelljein. Az eddig felsoroltakból is érezhetjük, hogy Ortrun legkedvesebb, leginkább szeretett évszaka a tél. Az alvó, a nyugodt természet, mely mindig magában hordozza a kikelet, az ébredés, a megújulás reményét, miként azt Petőfi Sándor és Várnai Zseni is írja versében:
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
*
Aludni hosszan, mélyen,
mint a gyökerek a télben,
s fölébredni tavasszal…
Így volna szép az élet,
soha nem érne véget…
s éjre virradna hajnal!
A festőművész életét követve negyedik stációként megismerhettem Czinki Ortrunt, a világjáró akvarellistát, aki már nemcsak otthona tárgyait, házának kertjét, a kertet övező tájat, hanem az általa bejárt európai tájak szépségeit is megörökítette ecsetjének színvarázsával. E festményei között láthatjuk az Udvar a Vilnöss-völgyben, a Plitvice sorozat képeit, vagy a Vilnöss-völgyi tájképet.
Amikor Czinki Ortrun az itt látható képekbe öntötte természetszeretetét, hogy visszatükrözze a környezetében szunnyadó szelíd formákat, a napsütés melegét, a borús táj szélsusogását, saját lelkének rejtelmeibe vezetett minket, hisz érzéseit, gondolatait fogalmazta meg, tükrözte vissza, így tüzelve fel és késztetve bennünket is e szépség újrafelfedezésére.
Tisztelt Hölgyek és Urak!
Álmodni jó
Ma itt, mint általában a kiállításokon szép dolgokkal találkozhattunk, melyeknek lehet örülni, nézegethetjük őket, és ha nagyon megszerettük valamelyiket, emberibbé alakíthatjuk vele otthonunkat, környezetünket. Az értelmes, a világra, a Földre figyelő ember alkotásaival elsősorban azt a környezetet akarja kedvére valóvá alakítani, amelyben mindennapjait tölti, tehát otthonát. Mert – Csitáry-Hock Tamás gondolataival folytatva – „Nemcsak a madárnak van fészke, de az embernek, és így az ember lelkének is. Egy hely, ahonnan szárnyra kelhet, és ahová visszatérhet. Ahol kap figyelmet, szeretetet, törődést, nyugalmat. Tehát otthont, ahol biztonságban lehet, hol új erőt meríthet a további szárnyaláshoz.”
Tudom, vannak olyanok, akik nem járnak tárlatnyitókra, mert úgy gondolják, mit ér a szép, ha csak nézegethetjük, ha semmi haszna. Nekik – mi, akik itt vagyunk – Takáts Gyula szavaival válaszolhatunk.
Azt kérditek: Idézem:
Benkő Sándor felvétele
Mit ér a szép, hogyha semmi haszna?
Válaszom: Ilyen szép nincs. Csupán a szavakban.
Mert mondd barátom, Kinek árthat a hó,
A rózsa és a madárdal?
A forrás és az ég taván a hársfa?
A kép a színek tavába mártva?
Virágok és gyökér között az ágak,
s felettük a felhők, ha kék szárnyaikon kiszállnak,
s hozzák a lüktető habok hálóján villogó napot?
S a könnyű pinty, mely a bükkfa ágról sugárzó dalt
gyalul a telt világról, s tágulva-zengő fénykörében
Megállsz a lombos ágra nézve…
Benkő Sándor felvétele
Barátom! Derülj inkább esztétikádon, és hidd velem,
a szép mindig hasznos, ha kép, ha költemény.
S derülve végre magadon, mondjad ki: a hű anyagban,
mint csírás mag dereng a szép hatalma.
Szépség derűje, hajnal-tiszta fény!
Ragyogj, akár a mély tavak tündére hűvös gát alatt,
midőn leszórva habzó fátyolát, lényét ragyogva
adja át szemünknek. S a kéken izzó szál kigyúl…
Ragyog a táj, s mintha nyílna szép tavasz,
a fölnyitott anyag sugára kicsordul a csillagközi tájra
s derűt önt az embervéste térbe…!
Hölgyeim és uraim!
Amikor most ünnepélyesen megnyitjuk ezt a tárlatot, Önök végignézik majd a kiállított alkotásokat, és az élettel fognak találkozni. Mint Audrey Hepburn írja, „Az élettel, mely olyan, mint egy kutyafuttában végignézett kiállítás. El kell telnie egy kis időnek, amíg értelmezni tudjuk mindazt, amit láttunk. Elgondolkodunk rajta, majd elraktározzuk, mert képtelenek vagyunk mindent egyszerre befogadni.”
Bal oldalon Kondor János, a sárvári Művelődési Központ igazgatója, középen Czinki Ortrun, jobbról Lengyák István – Benkő Sándor felvétele
Megnézzük ezeket az alkotásokat, amik az élet egy pillanatát ábrázolják, melyeket a művészek tehetsége foglyul ejtett az örökkévalóságnak, s melyek, ha nem porladnak el, soha nem szűnnek meg visszanézni ránk.
E kiállításon két nagyszerű alkotó gyújtotta meg nekünk a versben elhangzott SZÉP kéken izzó szálat, hogy az általuk fölnyitott szobrászati és festői anyagok sugara kicsorduljon csillagközi világunkra, s derűt önthessen az embervéste terünkbe. Örüljünk alkotásaiknak, és töltődjünk fel szépségük erejével, hogy innen kimenve egy ideig újra el tudjuk viselni a külvilág dübörgő hangzavarát.
E gondolatok jegyében a Bánki Hágner Judit és Czinki Ortrun tárlatát megnyitottnak nyilvánítom.
*
Hagner Judit a hat évvel ezelőtti pécsi kiállításon – a mostani megnyitóra nem tudott eljönni Németországból
Czinki Ortrun és Hagner Judit alkotásai február 26-ig tekinthetők meg a sárvári Nádasdy-várban. Hétköznapokon 10–17, szombaton 9–13 óráig.
Benkő Sándor fotóriportja a kiállítás-megnyitóról itt tekinthető meg.
*
Hagner Judit a Hetedhéthatár közösségének szerzőtársa, valamint ő az alkotója a Káplár László Jó Ember Díj szobornak. (www.hetedhethatar.hu/kaplar)
Hozzászólások