T. Ágoston László | Lenkey tábornok útja Aradtól Egerig

Népszerű tudomány

Lenkey tábornok útja Aradtól Egerig

Lenkey János tábornok az egyetlen az 1848-49-es szabadságharc Aradon elítélt főtisztjei közül, akinek a sírja a trianoni magyar határokon belül található. Szülővárosában, Egerben, a Kisasszony-temetőben alussza örök álmát a tizennegyedik vértanú, akit csupán azért nem végeztek ki a másik tizenhárommal együtt, mert a fogságban – a hadbíró fenyegetései és az őrök brutalitása következtében – megőrült. Így még a vérszomjasságáról hírhedt Haynau sem merte kivégeztetni. Szenvedései azonban, bár más jellegűek, korántsem voltak kisebbek társaiénál, s nem csorbítják a szabadságharcban szerzett érdemeit. Az alábbi dokumentumok azt az utat követik nyomon, amit a börtöncellában bekövetkezett halálától tett meg az örök nyugodalmat adó szülőföldig.

A törzshadbíró elégedetten diktálta a Haynaunak szóló jelentését 1850. február 14-én.
„E hó 9-én az itteni várban őrzött, megtébolyodott, és az orvosok által már régen reménytelen esetnek ítélt Lenkey János lázadó vezér végre halál útján fogyatékba jutott.
Ezt nagyméltóságodnak legalázatosabban bejelentem.
Ernst.”

 

Az alábbi tudósítás 1868 őszén jelent meg a Vasárnapi Újságban.

 

Lenkey honvéd tábornok síremlékének leleplezése Aradon[1]

 

A hazafiúi kegyeletnek lélekemelő ünnepét ülte Arad városa f. szeptember hó 7-kén.

Majdnem húsz esztendeje, hogy az aradi várbörtönben egy szerencsétlen honvéd tábornok a honfi-bú áldozata lett.

A világosi fegyverletétel után, midőn a nagyokra mártír halál, vagy száműzetés nézett, szívében elkeseredve a vesztett ügyön megőrült aggyal önmagára mérte a halálos csapást. A várbörtön üvegdarabjai darabokra hasíták a főt, mely hóhérkézre volt kiszemelve, megszüntették a szív dobogását, mely csak a hazáért dobogott.[2]

Ez a honvéd tábornok Lenkey N. János volt.

Az a tábornok, ki legelőször sietett, mint a würtembergi huszárok kapitánya a haza földére, midőn meghallotta, hogy a hazának szüksége van vitézeire.

Nem kis bátorság volt a válságos napokban e merénylet, melyet ép úgy bélyegezhettek más oldalt katonai engedetlenségnek s a zászló iránti hűtlenségnek, mint a mily hazafii erényként dicsőítették a vész napjaiban az igazak.

Márcz. közepén éljenek s diadal-kiáltások között vonult be a huszár kapitány egyik határszéli városba,[3] s másik évben az őrült tábornok holt tetemét eltemetetlenül dobták ki az aradi várbörtön ablakán. Barátai, ismerősei, este titokban ástak sírgödröt számára az aradi sírkertben.[4]

Majdnem húsz éven keresztül pihent a drága tetem a föld gyomrában. A sírhalom, mely fölötte domborult, a hosszú idő alatt egyenlő lett a járó-kelők földjével, a kis sír kereszt, melyet egy pár jó barát oda tűzött a sírhalom tövébe, elkorhadt, eltört. Míg az igazak, a vértanúk sírjára tűzött virágbokréta bűnténynek bélyegeztetett, csak lopva titokban lehetett megemlékezni az elhunytakról. De később, midőn a sebek hegedtek s ismét rakni kezdhettük a rombadőlt oltárt, kegyelettel kerestük fel hamvaikat s áldozhatánk emléköknek.

Az aradi temetőben, a temető végéhez közel vagy inkább a temetőn kívül is domborult egy keskeny sír.

Eleintén tudták, hogy egy magyar tábornok teteme nyugszik ott; később elporladt a kereszt s támadtak mellette új sírok. Jött a tél, lehullott a hó s már nem tudták melyik az új, melyik a régi sír.

A márczius ibolyája egyformán földíszíti mindkettőt; a tavasz egyformán begyepesíti a kopár sírhantokat. A mai gyermek már nem tudja, kit temettek oda tegnap s a holnap könnyen feledi a mát.

Az aradi honvédtábornok sírját sem díszíté egyéb a tavasz ibolyájánál. A tavasznak nem lehetett megtiltani, hogy kis ibolyáit ne küldje a hantok fölé, a tavaszt nem lehetett bebörtönözni a merényletért.

Midőn a rablánczra vert gondolat szabadulni kezdett békóitól, indítvány tétetett, hogy az aradi vértanúknak szobrot állítson a nemzet, a haza. A fölhívásra tömegesen jöttek az adakozások s remélnünk lehet, hogy a mártírok emlékéhez méltó emlék fogja díszíteni Arad vérterét, mely a tizenhárom hős Golgothája lett.

Ugyanezen időben született meg, először Aradi orvos és Svoboda festész hazánkfiai agyában az eszme, melyet aztán az „Arader Zeitung” és „Alföld” szerkesztői melegen felkaroltak, az aradi börtönben megőrült s szerencsétlenül kimúlt Lenkey tábornok sírját is emlékkel jelölni meg. A felhívás nem maradt eredménytelen s csakhamar csinos összeg állt a szobor-bizottmány rendelkezésére.

Egy év alatt a szobor elkészült. Szeptember 7-ike óta az elhagyott sírt szürke márványból faragott obeliszk díszíti, melyen e felirat áll:

Lenkey N. János
HONVÉD TÁBORNOK
SZÜLETETT 1807. SZEPT. 7.
EGERBEN
MEGHALT
AZ ARADI VÁR BÖRTÖNÉBEN
1850. FEBR. 7.
BÉKE HAMVAIRA!

 

 

Lenkey honvéd tábornok síremléke. Arad szept. 7. 1868. – (Auerbach fényképe után.)

Folyó hó szept. 7-kén, a tábornok születése napján, leplezték le a síremléket, melyet lapunk ábrázol.

A megyei és városi hatóságok, az aradi honvédegylet, dalárda, tűzoltó-kar, a testvér honvédegyletek küldöttei, czéhek s beláthatatlan sokaságú minden rendű és rangú közönség volt jelen az ünnepélyen.

A sírt a boldogult tábornok rokonai s jóbarátai vették körül s forró könyeket hullattak a rég kiszenvedett tábornok porára.

Képünk, bár kicsinyben, egy sikerült fotográfia után, ismerhetőleg mutatja még arczaikat is a megható jelenetben résztvevőknek. A nézőtől jobbra a Lenkey-család jelenvolt tagjai állnak: leány, fiú s az apa: Lenkey Károly volt honvéd-törzstiszt. Mögötte Schwarcz Ignácz volt honvéd. A mellettök térdelő két alak: Gruber Ede és Pap K. Vilmos volt honvéd-huszárkapitány. A baloldalon térdelő Szinesi József, fölötte Kaufman I. volt honvédek; atána Schwarcz Antal karmester, e mögött a csanádi honvédegylet elnöke, jegyzője és Limbek József.

 

„És majd, ha a nagyok síroszlopát
A századok moha borítja már,
A késő korra fénylőn csillog át
Egy égből földre szállott napsugár;
S késő idők homályán átragyog.
Magával víve szent emléketek,
Hogy kik egykor e fényért haltatok:
Dicsőn, örökre benne éljetek!”
(Szépfaludi)

 

 

A családi iratok között fennmaradt a síremlék beszentelési ünnepélyre kiadott „menetrend” is.[5]

U T A S Í T Á S
f. 1868. év szeptember hó 7 – én
tartandó
Lenkey N. J. tábornok
síremléke beszentelési ünnepély
alkalmával
a rendezők részre
M E N E T R E N D:
1. Valamennyi czéhek zászlójukkal egymás után, felállítva a zárda előtt.
2. A tűzoltó-kar fele része zenekarával s zászlajával együtt.
3. A dalárda zászlójával.
4. A koszorús leányok 2-vel sorakozva.
5. Lenkey rokonai s a testvér-honvédegyletek küldöttjei.
6. Az aradi honvédegylet 4-vel sorakozva.
7. Megyei, városi katonai, stb. hatóságok.
8. Egyletek.

 

A sírkertbe megérkezve:

A síremlék előtt az egész testület négyszeget képzend, melynek közepén a koszorús leányok és a vidékről meghívottak foglalandnak helyet.

A síremlék beszentelése után a nagy koszorút a legidősebb leányka, s utána a többi magával hozandó koszorút a sír mellé teszi, ezután alkalmi emlékbeszéd, utána a dalárda működése, s ennek végeztével a négyszög jobb szárnya a kiindulási rendben visszavonul a városház-térre.

Goldscheider H. könyvnyomdája Aradon.

 

Végül egy levél az aradi polgármestertől. A címzett Lenkey Károly, a tábornok unokaöccse.

Cím:
Nagyságos Lenkey Károly
nyug. posta távirda főtiszt Úrnak
B u d a p e s t
Sándor utcza 7. I. em. 9 ajtó
5130/1905 szám.

 

Tekintetes Uram!

Arad sz. kir. város törvényhatósági bizottsága elhatározta, hogy a városi régi temetőt 1906 évi április hó 1-től megszünteti, annak helyén díszes parkot létesít; egyidejűleg elhatározta azt is, hogy az 1848/49-iki szabadságharczban áldozatul esett és ott eltemetve lévő Lenkey János tábornok és Ormay Norbert ezredes hullamaradványait nyugvó-helyükről ki emelteti s egy vasráccsal körül kerített és a város közönsége által örökidőre fent tartott kegyeleti helyen téteti örök nyugalomra.

Azon kéréssel fordulok tehát Tekintetességedhez, mint Lenkey tábornok öccséhez, sziveskedjék velem levélileg közölni, miszerint városunk közönségének fent jelzett határozatába bele egyezik-e s nevezettesen nincs-e kifogása az ellen, hogy néhai bátyja hullamaradványai a sírkővel együtt kiemeltessenek a jelzett helyre átvitessenek.

 

Lenkey János sírja az egri Kisasszony temetőben

Arad, 1905 évi deczember hó 29-én.

polg. mesteri pecsét.
(olvashatatlan aláírás)
kir. tanácsos
polgármester[6].

 

 

1936-ban exhumálták Lenkey János hamvait, s az egri Kisasszony temetőben helyezték örök nyugalomra. A hamvakkal együtt elhozták a Aradon, 1867-ben állított emlékművet, s ma is ez alatt „alussza álmát” a szabadságharc tábornoka.

 

* Megjelent a Szövétnek (Arad) 2004. októberi számában

 

 

 

Jegyzetek

 

[1] Vasárnapi Újság 1868. 45. szám 465–466 oldal

[2] Több korabeli forrás is arra utal, hogy öngyilkos lett Lenkey János a cellájában, mások az őreit gyanúsították meg gyilkossággal, az orvosi jelentés azonban egyértelműen „természetes halált” állapított meg. E legendák elterjedésének elsősorban az volt az oka, hogy a negyvennyolcas iratok titkosak voltak, nemhogy az újságírók, de még a történészek se férhettek hozzá. Maradt hát a legenda, meg a „jólértesültek” emlékezete.

[3] Május 30-án értek Lenkey huszárjai Kőrösmezőre.

[4] Ez is a legenda része. A bátyja, Károly temettette el az aradi temetőben. Az erről szóló emlékiratai megtalálhatók A Honvéd 1869. évfolyama 193–194. oldalán.

[5] Czagányi Lászlóné szül Lenkey Ágnes tulajdona

[6]  Az eredeti levelet Czagányi Lászlóné szül. Lenkey Ágnes, Lenkey Károly posta távirda főtiszt unokája őrizte meg az utókor számára.

 

 

 

Mentés

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Lenkey tábornok útja Aradtól Egerig”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés