Boldog ember, akinek a foglalkozása egyben a hobbija is, de nem lehet mindenkinek ilyen szerencséje. Élni csak kell valamiből. Ha meg már családja, pláne gyerekei is vannak, nemigen válogathat az ember ízlése szerint a szórakozásból.
A vadászat – például – drága dolog egy hivatalnok vagy tanár részére. Be kell lépni egy vadásztársaságba, ami már maga is komoly összeg, de ott van még a tagdíj, és a felszerelés beszerzése is egy vagyon. Vadászpuska, lehetőleg távcsöves, aztán lőszer, de valami menő vadászruha nélkül hogy’ nézne ki a kezdő, a pénzes tagtársak között! Ha mindaz meglenne, amiről egy leendő vadász álmodik, akkor se mehet azonnal a területre, mert előtte vizsgát kell tenni. Komor Dávidot már az anyagiak elrémítették, a várható vizsgától meg szinte pánikba esett. Jobbik eszére és a nejére hallgatva kijelentette, hogy ő keres annyit, hogy évente kétszer megvegye azt a fél kiló vadhúst az áruházban, hogy a zsömlegombóc ne a pucér tányéron landoljon.
– Horgászni fogok!
– Persze! Órákig akarsz a vízparton ülni egy bottal a kezedben? Utána egy hétig vakargathatod a szúnyogcsípéseket! Amilyen peches vagy, úgyse fognál mást, mint keszeget.
Komor Dávid hamar le hagyta magát beszélni a horgászatról is, mivel éppen kiújult az aranyere és így nem érezte úgy, hogy neki feltétlenül a vízparton kell üldögélni hét végén. Elég, ha az egész hetet az íróasztala mellett tölti.
– Olyan szórakozást válassz, ami miatt nem kell napokra magára hagyni a családot. Ha te vadászol, horgászol, vagy netán kajakozni akarsz minden hétvégén, a fiaid azt se fogják tudni, hogy van apjuk! Mért nem gyűjtesz bélyeget? Azt itthon is csinálhatod.
– Nem érdekelnek a bélyegek.
– Akkor olvass! Két fejezet között Józsika leckéjét is átnézheted.
– Egész nap beadványokat olvasok, rendeleteket böngészek, meg táblázatokat silabizálok. Estére elegem van a betűkből. A gyerek leckéje meg rád tartozik. Így egyeztünk meg, nem emlékszel?
– Emlékszem, de az akkor volt! – vágta rá az asszony morcosan. – Akkor még nem tudtam, mennyi munkája van egy feleségnek, ha a férje hobbizni akar!
– Barátom, Géza galambokat tart. Postagalambjai is vannak. Még kiállításra, versenyekre is jár velük. Nekem is nagy kedvem lenne hozzá.
– Neki saját kertes családi háza van. Azt tesz, amit akar. Hol tartanád őket? A padláson? Minket a többi lakó kiutálna innen a panelból, ha a galambjaid összetojnák a fenn száradó ruhákat, vagy a teraszukra szállnának a macskájuk eledelét csipegetni.
– Virág! Virágot kellene ültetni.
– Hozhatok neked a csarnokból pár cserép muskátlit. Kitesszük az ablakokba és jól van. Semmi gond nem lesz velük. Megfelel?
–Nem ilyesmire gondoltam. Hazafelé láttam egy plakátot. Kaktuszkiállítás. Csupa különlegesség! Megnézhetnénk. Esetleg veszünk is egy cseréppel. Kaktusza nem mindenkinek van.
Hét végén a házaspár elment a kiállításra. A négyéves Pubit és kisiskolás bátyját is magukkal vitték, hadd lássák ők is apjuk új kedvenceit. Mindannyian megcsodálták a virágzó kaktuszokat és hosszas válogatás után közös megegyezéssel megvettek egy kis cserép kaktuszt.
Komor Dávid azonban nem olyan ember volt, aki egész hétvégén egyetlen mamilláriát nézeget. Különben is: egy kaktusz nem kaktusz! Mire felesége észbe kapott, férje már a kaktuszgyűjtők népes táborát szaporította.
Az asszony hamar rájött, hogy párját csak a kiállítások, az új növények beszerzése érdekli. Kaktuszainak további sorsát – mint várható volt – a család tagjaira bízta. Szerencsére a kaktuszok jól bírják a szárazságot, így a sanyarú körülmények ellenére – vagy talán éppen azért – bőven virágoztak.
Az első meleg nyári nap azonban a bajok kezdetét is jelentette. A nyitott ablakokon beáradó levegő minden ajtónyitásra meglebbentette a függönyöket. Hol az egyik, hol a másik horgas tövisű növény akaszkodott a csipkébe, cserepestől hintázva a huzatban. Csak az olló segített. A tövisek lenyírása nem fokozta a kis törpék esztétikai értékét. A kaktuszok – ideiglenesen – az ablakpárkányról a parkettre kerültek.
Mikor a mezítláb szaladgáló Józsika rálépett egyikre, és órákig kellett csipegetni a talpából a pirinyó beakadt horgokat – ami szinte közelharccal járt –, a gyermekeit féltő anya dühödt fúriává változott és kijelentette:
– Vagy én… vagy a kaktuszok!
Így a törpekaktuszoknak távozniuk kellett a házból, bár Komor Dávid, számára kellemesebb megoldást is el tudott volna képzelni.
Már a következő napon, büszkén állt elő új ötletével, mely a megoldás kulcsa lehet.
– Sikerült elcserélni!– lelkendezett Dávid és háta mögött már hozták is a szállítók az új növényeket: egy hatalmas agavét, meg egy kisebbet. – Ezek biztos, hogy nem fognak a függönyön hintázni – magyarázta.
– Az biztos! – förmedt rá az asszony. – Egyből le is tépik a karnissal együtt… Meg vagy te bolondulva? Ezek előbb-utóbb kiszorítanak minket a lakásból.
– Az agavék maradnak! – jelentette ki Dávid, annak bizonyságául, hogy ő az úr a házban… néha.
Néhány nap mosolyszünet után, elgondolkozott az agavék sorsán, mert neki is kényelmetlen volt kerülgetni a szúrós növényeket. Felesége is szelídebb hangot ütött meg:
– Szívecském, itt volt a Mariska néni. Nagyon megtetszett neki ez a két növény. Azt mondta nála jó helyük lenne. Nyáron az udvaron, télen a pincében tartaná őket.
A másik szobában játszó két fiú felfigyelt a beszélgetésre, ami a nyitott ajtón át fülelve érthetőnek tűnt számukra.
– Melyiket akarod odaadni?- kérdezte Dávid.
– Mind a kettőt. Már nem bírok velük… A kicsit is, meg a nagyot is.
A gyerekek döbbenten néztek egymásra.
„A kicsit is, meg a nagyot is”?
– Rendben van! Viheti őket – nyugtázta az apa.
Ezt hallva a két gyerek átrohant a szülőkhöz. Pubi, a kicsi átölelte az anyja térdeit és torkaszakadtából sivalkodott:
– Ne adjatok oda minket! Ne adjatok oda! Jók leszünk mind a ketten…
Alig tudták meggyőzni, hogy elhiggye, nem róluk, gyerekekről, hanem az agavékról volt szó.
Mariska néni elszállította az agavékat. Helyreállt a családi béke, és ez a nyugalom addig biztosan kitart, míg Dávid nem talál újabb hobbit magának.
Hozzászólások