Hetedhéthatár | Írj nekem verset!

Szépirodalom - próza

Írj nekem verset!

 

Egy írót meg-megkörnyékeznek a barátok, kollégák különféle szívességekkel, írnivalókkal, amit persze néha muszáj teljesíteni, már csak a barátság, a munkahelyi jó légkör érdekében is. Egyik alkalommal odajött hozzám a munkatársam:

– Tudnál írni egy tavaszi verset a faliújságra? – kérdezte.

– Micsodát?!

– Egy szép, tavaszi vers kellene, amit kitennék a márciusi faliújságra. Ha már író vagy.

– Épp ez az, hogy író vagyok, és nem költő. Nem tudok szép verseket írni. Van annyi tavaszi vers a neten, mint a fene!

– Pedig jól mutatna a neved a faliújságon.

Meggyőzött. Viszont verset ezzel együtt sem tudtam írni, de másnapra bevittem neki egy ötéves költeményem, Hamburgi tavasz címmel. Még Németországban írtam, egy kirándulás után. A kolléganő miután elolvasta, felcsillant a szeme:

– Hát ez nagyon jó, pont ilyet akartam! Te jobb verseket írsz, mint prózát.

Egy prózaíró esetében nem ez a legszerencsésebb bók. Magam sem tudtam: örüljek-e vagy dühöngjek. A kolléganő – szerencsére – lelkesen elszelelt.

Egyik alkalommal a másik kolléganőm állt elém. Megkért, hogy a másnapi pünkösdi királyválasztón legyek ismét kikiáltó. Legyek népies, vicces meg minden. Az elmúlt években úgy csináltam, hogy prózában improvizáltam valamit. Karinthy Móricz-paródiáiból kijegyzeteltem néhány szót, és ilyeneket kiabáltam az udvar közepén, egy tuskó tetején állva: „Pitymallik már a napocska, hányja bogarát, már átbakkant nyugovásra…”

Ebben az évben viszont már saját kútfőből kellett írnom valamit, mert az előző két évben gyakorlatilag kiloptam Karinthy szemeit is, másrészt már nem igazán ment az improvizáció, szerettem volna egy leírt szöveget tartani a kezemben, például néhány verset.

Aznap délután így nézett ki az alkotási folyamat:

Leírtam egy sort, majd kerestem egy háttérzenét. Írtam még két szót, aztán beraktam a mosást, újabb szó, kiszedtem a mosást, három szót kihúztam, kerestem másik zenét, írtam egy sort, nem találtam rímet, megvacsoráztam, aztán beraktam még egy mosást, aztán megkörnyékeztem Karinthyt a könyvespolcon, aztán buzgó olvasásba kezdtem, aztán kiszedtem a mosást, és mire este tíz óra lett, volt három és fél verssorom. Ekkor kikapcsoltam mindent, fogtam egy papírlapot, majd megállás és ész nélkül írtam a verset, nem törődve a pontatlan rímekkel, a szótagszámokkal, leírtam azt, ami épp eszembe jutott. A végeredményről most hadd ne beszéljünk, talán csak annyi: leginkább egy álnépiesch magyar nóta paródiára hasonlított. Stílusgyakorlatnak jó volt.

A másik mumus a dalszövegírás. Kórusvezetők szoktak lecsapni rám, régen a gyülekezetben, ma a munkahelyen, hogy van egy dallam, kéne rá szöveg, vagy van egy külföldi dal, kéne rá magyar szöveg. És persze bevállalom ezeket, miért ne! Aztán szenvedek, mint egy kutya, küszködök a szótagszámmal, a rímmel, a mondanivalóval, a prozódiával, kaparom a falat, és ha végre három nap alatt megszenvedem a dalszöveget, az első kóruspróbán ez a jelenet játszódik le:

– „A tanítványok némán tanakodtak…” – olvasom a dalszöveget.

– Hát, azt hogy kell? – kérdi nevetve az egyik kórustag.

– Mit hogy kell?

– Némán tanakodni.

A kórus halkan vihogni kezd.

– Ez egy költői kép… ööö… izé… mi, költők sokszor használjuk ezt…

Mi, költők?! Csoda, hogy nem szakadt ránk az imaházunk teteje.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Írj nekem verset!”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

Legutóbbi hozzászólások