Nyolcadik alkalommal kerültek kiosztásra a Demján Sándor által alapított Prima Primissima díjak. Idén a Magyar sport kategória jutalmazottja Buzánszky Jenő, az aranycsapat legendás hátvédje lett. Az örökifjú sportlegendával a díjazás előtt beszélgettünk.
A dorogi levegőben valami különleges lehet, mert az Aranycsapat két játékosa is itt kezdett futballozni, ráadásul Grosics is itt született. Miként látod ezt a kérdést?
Fél évet játszottam Dorogon Grosiccsal együtt, aztán ő Pestre került, én meg maradtam. Dorog abban az időben bányászváros volt, a bányászat meg kiemelt iparág. Lehetőség volt jó játékosokat összeszedni, mert anyagiakban lehetőség volt megfizetni őket. Azokban az időkben mindenkinek dolgozni kellett, ha többet nem is, napi négy órát be kellett járni a munkahelyére. Dorog előtt, mivel Dombóváron születtem, ott kaptam meg az élet és a labdarúgás alapjait. Itt tanultam a foci csínját-bínját.
Csatárként kezdtem a pályafutásomat. Az NB III-ban 17 évesen a Délnyugati csoport gólkirálya voltam. 19 éves koromban kerültem Dorogra, itt is csatárként játszottam már az NB I-ben, volt, hogy tíz gólt rúgtam. Ebben az időben kiöregedtek a hátvédek és az edzőnek támadt az ötlete, hogy erősítsem a hátsó alakzatot. Megmondom őszintén, nem nagyon örültem az elképzelésnek, de abban az időben nem volt divat az edzőkkel vitatkozni. Aztán beláttam, hogy megérte végeredményben, hogy hátra kerültem, mert másfél év múlva hátvédként már válogatott lettem.
Ne szaladjunk annyira! Úgy tudom, Pécsett is játszottál.
Valóban Dombóvárról 1946-ban a PVSK-hoz szerződtem. Ennek érdekessége, hogy mivel Dombóváron a vasútnál dolgoztam, a város vasúti célpont volt. Itt jelentkeztem vasúti tiszti tanfolyamra, de nem vettek fel arra való hivatkozással, hogy fiatal vagyok. Ezt Pécsett kiszúrták és azt mondták, hogy elintézik. Így kerültem hozzájuk, s ott elvégeztem a tiszti tanfolyamot. 1947 őszén Szabó Péter – aki edző volt Dorogon – eljött Pécsre és rábeszélt, hogy igazoljak át. Ahogy Dombóvár korábban, úgy Pécs sem szívesen engedett, de nekem az volt az elvem: ha valaki kinő egy cipőt, újat kell vásárolnia.
Ugorjunk egy nagyot az időben! Azt olvastam, hogy az ’50-es években a szovjet válogatott ellen játszottatok Moszkvában és te voltál a mérkőzés hőse. Emlékszel erre?
Buzánszky Jenő (j) és a szerző
Ez nem Moszkvában volt, hanem 1955-ben Budapesten. Valóban nagyon jól ment a játék, de az ellenfél jobbszélsőjétől kaptam egy tüskét vagy más néven talpalást. A cipőm széjjelment és erősen vérzett a lábfejem, de nem kértem cserét, hanem egy 42-es cipőt a jobb lábamra és végig játszottam a mérkőzést. Valóban akkor a szovjet nem akármilyen csapat volt és valóban életem egyik legjobb meccseként maradt bennem.
Te voltál egyedül a válogatottban, aki nem budapesti csapatban játszott?
Így volt. Heten voltak a Honvédból, hárman az MTK-ból és én Dorogról. Sokszor megválasztottak a vidék legjobbjának. Ezekben az időkben úgy csalogatták vidékről a focistákat a fővárosba: ha idejössz, bekerülsz a válogatottba! Nekem ehhez nem kellett Budapesten játszani! Igyekeztem mindig helytállni és a legjobbat kihozni magamból. Kellemes emlékem volt az első válogatott mérkőzésem Bulgária ellen. Azt írta a Sportújság, a három legjobb: Grosics, Bozsik, Buzánszky volt. Azt szoktam mondani, az életemet az határozta meg, hogy a labda merre gurult.
Melyik eredményedre vagy a büszkébb, az ’52-es olimpiai bajnoki címre, vagy az ’54-es világbajnoki 2. helyre?
Természetesen arra, ahol elsők voltunk: az olimpiára. Világviszonylatban sokkal jobban emlékeznek az olimpiai bajnokokra, mint a világbajnokokra. Ha megnyertük volna a világbajnokságot, akkor elmondhatnám, hogy mindent elértem, amit ellehetett. Az első Európa-kupát Olaszországban is mi nyertük ’53-ban. 28 év után vertük meg őket 3:0-ra. Büszke vagyok az évszázad mérkőzésekén emlegetett londoni 6:3-ra is akkor, amikor Anglia gazdasági és politikai nagyhatalom volt és 90 évig otthon nem kaptak ki.
Abban az időben már volt tévé és a világ labdarúgással foglalkozó szakemberei látták a meccset, melyre a budapesti 7:1 rátette a pecsétet. Ennyi volt a különbség tudásban. Még most is azok az üzletemberek, akik Dél-Amerikában járva mondják, hogy Magyarországról jöttek, mondják, hogy Puskás. Nemrégen egy dorogi leány, aki interneten kapcsolatba lépett egy maláj fiúval és megkérdezte mit tud Magyarországról, a következőt választ kapta: kicsi, kommunista, és Aranycsapat.
Ez az év sikeres számodra. Stadiont neveztek el rólad Dorogon, és drukkolok Neked, hogy te legyél a Primma Primissimma.
Ez rajtatok, sportújságírókon is múlik, hogy mennyi szavazatot kapok. Az embernek megtiszteltetés, ha értékelik a tevékenységét, a múltját. Boldog vagyok, ha meghívnak valahová. Idén voltam Angliában, Olaszországban, most megyek negyedszer Németországba. Voltam Varsóban, most megyek Ausztriába, a közelmúltban Erdélyben jártam. Rengeteg meghívást kapok, megyek, hogy képviseljem a magyar labdarúgást.
Úgy tudom, Erdélyben is nagyon szeretnek és tisztelnek.
Valóban így van. Farkaslakán díszpolgár vagyok, Székelyudvarhelyen tiszteletbeli székellyé avattak, Sepsiszentgyörgyön vitézzé, van Buzánszky-kupa is. A tusnádi szabadegyetemen előadást tartottam. A Gyermekmentővel – ahol elnökségi tag vagyok – tizenkét éve járok Erdélybe. Gyergyószentmiklóson egy évben háromszor jártam. Öt évvel ezelőtt fölmentem a Hargita tetejére és megköszöntem azoknak az öreg székelyeknek, akik még élnek, hogy a londoni 6:3-nál zsebrádióval hallgatták az Aranycsapat játékát és szurkoltak a távolból.
A világ nagyon sok híres labdarúgójával találkoztál. Ki az, akit szívesen megemlítenél?
Legelőször természetesen Puskást, a másik, akit kiemelnék, Pele. Mindegyik érdekes ember, mert a sportban – amikor egymás között beszélgetnek a focisták – másként beszélnek, mint egyéb esetben. A sport egy olyan közösség, amely összefogja az emberek gondolkodását. Azért jó, mert aki a pályán van, annak nincs dolce vita, meg drog! Kell, hogy legyen közösségi érzés. Lényegében a sportra szükség van. Mindörökké ámen!
Hozzászólások