Felhők peremén ücsörög az éj ma,
mint vén semmirekellő, csak szendereg,
bóbiskolva hallgat muzsikát a léha,
csillagok játékán hosszasan mereng.
Lelkében hordja mind a téli álmot,
szívére gombolja tavasz illatát,
álma rejtekén képzeleg a nyáron,
őszi köntöséről esőt sír a ránc.
Amikor behunyja két szemét megint
és a Mindenségből kortyol álmodón,
hajnal karja éled, suttogva legyint,
szunnyadozni készül mind az árnyhozó.
Élet cseppje árad fények rejtekén,
s mosoly kergetőzik sötét csend helyén.
Hozzászólások