Hetedhéthatár | A toll-egér

Szépirodalom - próza

A toll-egér

 

A sors úgy hozta, hogy nagyszüleim legifjabb leánya esküvői korba került; lett tehát eladóvá, mint ahogy ezt az állapotot abban az időben említeni szokták. E hír gyorsan körülfutotta környékünket és eljutott egy rendkívüli fiatalemberhez is. Ő egy ezermester volt, mindenhez értett; megjavított mindent, ami elromlott, még az én szánkómat is ellátta vastalppal, és volt neki egy motorkerékpárja is és ezzel egyedülálló volt a környéken.

A fiatalember nemcsak műszaki téren volt király, hanem társaságban is. Előszeretettel nevetett és nevetésre bírta környezetét is. Mi, gyerekek imádtuk őt, mint egy szentet, még azt is megbocsájtottuk neki, hogy a kedvenc nagynénénk elcsábítását tervezte. Vasárnap délutánonként türelmetlenül tekintettünk abba az irányba, amelyikből ő töfögőjével rendszeresen felbukkanni szokott.

Meglepetések sokaságát éltük át vele, és soha nem feledkezett meg egy kis ajándékról számunkra. Felejthetetlen érzés volt motorja hátsó ülésén ülni, kimondottan akkor, amikor a szomszéd gyerekeknek a nézőközönség szerepével kellett megelégedniük.

Egy bizonyos napon – tél volt és erősen havazott – összegyűlt nálunk a szomszédság tollfosztásra, egy évente visszatérő, ugyanúgy szórakoztató, mint ahogy hasznos tevékenységre, amely a baromfitoll bársonyos pelyheinek a leválasztását (fosztását) célozta meg a toll kemény gerincétől. Szeretett nagynénénket lágy pelyhekkel töltött ágyneművel akartuk búcsúztatni új hazájába, valahova a nagyvilágba.

A tollfosztás a nők dolga volt. Egy nagy asztal körül ülve végezték ezt egy helyiségben, amelyet előtte erre a célra ürítettek ki. A férfiak kártyáztak egy sarokban, egy kisebb asztal mellett. A toll, mint mellékanyag gyűlt össze a nyár folyamán, tyúkvágások alkalmakor; zsákokban tárolták, mielőtt halmokat alkotva a tollfosztás asztalára helyezték.

Egy íratlan törvény szerint, tollfosztásoknál tiltva volt a nevetés és minden nevetést ingerlő történet elmondása is, nehogy a tollak felkavarogjanak és a helyiség légterében dübörgő, téli tájra emlékeztető, lebegő alkotást teremtsenek a sok szájból egyidejűleg kiömlő heves lélegzés hatására.

Ezen a bizonyos estén minden a legnagyobb rendben zajlott, mielőtt a bejárati ajtó hirtelen kinyílt és egy vastag hóréteggel borított alak tette be lábát. Mi, gyerekek egy szellemre gondoltunk, vagy Mikulásra, de a lény lehetett volna maga a Kisjézus is. A hívatlan vendég nem szólt egy szót se, még egy „jó estét!”-köszöntés se hagyta el ajkát. Ehelyett odalépett a tollal terített asztalhoz, aztán a kabátja zsebébe nyúlt és onnan valami, számunkra azonosíthatatlan, tárgyat vett ki, és a jelenlévők szótlan bámulása mellett a tollkupac széle közelében az asztalra helyezte; mielőtt a kezét visszavonta volna.

Aztán egy idegennek hangzó zúgás vette kezdetét az ismeretlen tárgy irányából, mialatt ez eltűnt a tollhalom alá, akár egy félénk egér. Ezt követően a tolltömeg mozogni kezdett, emelkedni és aztán süllyedni, amely egy szörnyű sikítás sorozatát váltotta ki az asszonyok táborában. Hangos kiabálás töltötte be a helyiséget, segítséghívások és sírások kíséretében. Mindez, és a teremben lévők gyors lélegzése olyannyira felkavarta a tollbuckát, hogy már alig volt valaki felismerhető a teremben. Maga az ismeretlen is, mint egy partra sodrott hattyú nézett ki; hóval borított ruházata mágnesszerűen vonzotta a megvadult pelyheket.

Csak egy bizonyos idő eltelte után csillapodtak a kedélyek. Néhányan erőltetett köhögés segítségével kísérelték meg a belélegzett pelyhek eltávolítását, mások a pelyhek csipegetésével foglalkoztak többrétegű téli ruházatuk rejtekhelyei környékén.

Végre az elkövető kiléte is napvilágra került. Ezermesterünk egy újabb tréfával hívta fel a figyelmet magára, ez alkalommal egy felhúzható műegérrel, mely a tollhalomba eresztése után a már ismert ijedtséget keltette. Fellépésével, a nem minden szempontból örvendetes meglepetése ellenére is, további rokonszenvet aratott a jelenlévők körében. Ezzel elgördült nagynénénk végleges elcsábításának utosó akadálya is, és egyenes úton vezetett kettőjük házasságába.

Valahogy sajnálom, hogy hasonló karakterek manapság már alig érintik utamat, és motorkerékpárral egyáltalán nem.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A toll-egér”



Szóljon hozzá!

*



Archívum

Hirdetés