– Mondja, maga meg mit keres itten, a Kossuth téren?
– Nem sokat. Egészen konkrétan semmit. Munkanélküli vagyok és hajléktalan. Munka nélkül még csak-csak ellennék, de fizetés nélkül elég macerás…
– Ezért álldogál itten egy tálon?
– Vak maga, vagy csak vakmerő, hogy kötekszik velem? Ez nem egy közönséges tál. Ez egy piedesztál.
– Mi maga? Nemzeti hős, vagy avantgárd művész, hogy közterületen piedesztálra emeli önmagát?
– Nagyon maradi maga. Ez egy legújabbkori, mobil piedesztál. Ha jönnek a közterületesek és kérik a területfoglalási engedélyt, mert hiányolják piedesztálomról a márványtáblát, csak a hónom alá kapom, és uzsgyi, gyorsan tovább állok, pontosabban tovább sietek. Amúgy egy flaszterkoptató költő vagyok. Korábban sok pénzt költöttem piára, cigire, nőkre, de mostanság semmire sem futja.
– Ez nem költészet.
– Miért nem? Én csak utánoztam néhány nagyon naaagy külföldi költőt a világirodalomból.
– Verseket nem ír?
– De. Írok. Verseket, tankákat, haikukat, csak úgy magyarosan. Meg is látszik rajtam. Ennyire futja belőlük. Egy mobil piedesztálra. Ami mellesleg lukas is. Magyar költő, magyar színvonal. Az EU-s bányászbékát is alsó perspektívából szemlélhetem…
– Meg tudja mutatni néhány versét?
– Tessék. Van nálam egy köteggel.
– Hmmm… Ezek egészen jók! Mondja, erkölcsös ember maga?
– Miért kérdezi?
– Mert ha nincsenek erkölcsi skrupulusai, alkalmaznám magát!
– Nocsak. Mire?
– Itten, maga mögött, a parlamentben.
– Portásnak?
– A fenéket. Szónoknak. Azt a likas tálat meg hajítsa gyorsan el. Hordóra cseréljük…
– Gönci?
– Gönci.
– Teli?
– Teli.
– Fizetés?
– 750 000 körül.
– Nem lehetne hétszámjegyű?
– Hallja, de anyagias maga. Ma magának mindent lehet!
– Lovagkeresztem is lesz?
– Ha szókincse deklasszáltan inicializált és kellően cikornyás, akkor hamarosan!
Hozzászólások