„Miért vagyok hálás?”
Pont a napokban gondolkodtam el ezen a kérdésen, és rájöttem, hogy már a legalapvetőbb dologért is hálás vagyok: Azért, mert élek. Azért, mert képes vagyok lélegezni, kiszállni reggel az ágyból, megenni a reggelimet, aztán elmenni iskolába. Azért, mert a kerekesszék ellenére is igyekszem lovagolni, úszni, Budapestre utazni, forrócsokizni a karácsonyi forgatagban; tehát nem a négy fal között maradni.
Azért, mert érezhetem a szelet, a napsütést, hogy hallhatom az esőt, a madáréneket, hogy láthatom az ébredező virágokat, vagy a költöző madarakat. Azért, mert van egy édesanyám, aki bármit megtesz értem. Azért, mert van egy olyan barátnőm, akit már testvéremnek tekinthetek, és tűzbe mennék érte.
Azért, mert élnek még a nagyszüleim. Azért, hogy van egy kutyusom, akit a világért se adnék már oda senkinek. Azért, mert olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek és ők is szeretnek.
Azért, mert értem a szavakat, a bennük rejlő kincset és erőt, így képes vagyok olyan verset vagy prózát írni, ami megérinti az embereket. Azért, mert enyém lehet a könyvek varázsa, mert el tudom őket olvasni.
Hálás vagyok a lét egyszerű öröméért.
Hozzászólások