Egyik éjjel a betörő megjelent az író házában. Az író épp írt valamit, éjfél körül zajt hallott az előszobájában, felkelt tehát a monitor elől, kilépett a dolgozószobájából, és rövidesen szembetalálta magát a betörővel.
– Jó estét kívánok – mondta a betörő –, én vagyok a betörő.
– Jó estét kívánok – mondta az író –, én vagyok az író. De jó, hogy itt van, még nem láttam betörést, nem tudom, hogy zajlik, ha netalántán írnom kéne róla, nem is tudom, hogy kezdjek hozzá. Szóval, mi a teendő ilyenkor?
– Nézze uram, ilyenkor ordítani szoktak, hogy húzzak a fenébe, mert rendőrt hívnak, de én akkor azt mondom, hogy lassan a testtel, öregem, mert fegyver van nálam, hehé, és előhúzom innen ezt a pisztolyt, erre aztán meg tetszenek szeppenni.
– „…nek szep-pen-ni…” – az író a zsebéből kihúzott füzetecskében jegyzetelt.
– Ha már itt tartunk: fel a kezekkel!
Az író felrakta a kezét, így jegyzetelt tovább:
– „…a ke-zek-kel!” Hú, ez nagyon jó szöveg.
– Hol vannak a felesége ékszerei?
– Nincs feleségem, se ékszerem.
– Mázlista! Na, mindegy, készpénz is jó lesz.
– Van kétezer forintom. A kiadóm elég ritkán utal mostanában.
– Lapostévé?
– Nem nagyon tévézek, csak egy-egy filmet nézek meg hétvégenként.
– Akkor mégiscsak néz. Hol van a készülék?
Az író beterelte a szobájába a betörőt, és megálltak egy húszéves tévé előtt. A betörőnek leesett az álla:
– Ez mi?! Én ezt a vacakot el nem viszem innen, nem vagyok limlomász. Inkább adja ide a mobilját!
– Parancsoljon.
– Ilyen kicsi?! Van benne egyáltalán mobilnet?
– Nincs. Ha lenne benne, a buszon is neteznék, és akkor mikor olvasok, mi?!
– Gyerekjátékok? PS?
– Nincsenek gyerekeim.
– Laptop?
– Nincs. Van egy kis számítógépem tele regényromokkal, meg rissz-rossz novellákkal. Épp most is írok egyet. Arról szól, hogy egy fodrász a hajszálakon keresztül a kliensei gondolataiban tud olvasni. Az egyik kliens épp azon gondolkodik a fodrászszékben, hogy újra elvegye-e a volt feleségét, akitől öt éve vált el. A fodrásznő pedig – belelát a gondolatába – egyszer csak megszólal, és tanácsot ad neki. Csak azt nem tudom, mit mondjon. Ön szerint mi legyen a történet vége?
A betörő önkéntelenül is a monitorhoz lépett, belemerült a novellába.
– Szerintem – mondta –, az legyen a vége, hogy a főhős hagyja a fenébe az exét, és vegye el a fodrászt.
– De jó ötlet! Akkor így fogom megírni… Holnap nem ugrik be hozzám? Jól jönnének a tanácsai.
– Csábító, de nem. Inkább azt mondja meg, mit tudnék magától elvinni?
– Nézzük csak. Van egy novelláskötetem, tele gyenge novellákkal – mondta az író, majd lekapott egy könyvet a polcról, és a betörő kezébe nyomta azt. – Tessék eltenni. Nem sokat ér, de azért több, mint a semmi.
Ekkor a betörő végképp zavarba jött, egyik kezében a pisztoly lógott, másik kezében a könyv.
– Visz még valamit? – kérdezte az író. – Esetleg egy vázát?
– Nem hinném. Sőt, inkább én adok magának egy nagyobb telefont. Nézze, ebben mobilnet is van.
– Köszönöm, nagyon kedves. Végeztünk?
A betörő bólintott, nagyot sóhajtva még egyszer végignézett a kopár lakáson, végül az író az ajtóhoz kísérte őt.
Kint virágillatú éjszaka volt. A betörő az udvar közepén még visszafordult:
– Holnap éjjel itthon van? Ne kérdezze honnan, de hoznék önnek egy kutyát. Legalább nem lesz annyira egyedül.
– Köszönöm szépen, betörő úr, látja, az nagyon hiányzik még innen.
Miután a betörő átmászott a kerítésen (ragaszkodott hozzá, hogy ott menjen ki), az író rágyújtott. Nézte a gyepen sétálgató sünt, majd a holdat kezdte bámulni hosszú percekig. Aztán bement a házba, és visszaült a félkész novellája elé.
Hozzászólások