egyszerű versnek indult
kezem a klaviatúrán
mesélni szeretnék
de megszöknek mind a szavak
amik pedig maradnak
oly idegennek tűnnek
oly hűvösek
oly rakoncátlanok
akár maréknyi hangya
ahány annyifelé futkos
beleégnek az agyamba
konok szavak
makacs szavak
lázadó szavak
építik önálló világukat
mint a sivatagi homokszemek
soha nincs maradásuk
folyton vándorolnak
ismeretlen világok felé
néha agyam zegzugaiban motoznak
vagy lelkem mélyén lapulnak
hol születnek vajon
és merre tartanak
annyi mindent szeretnék elmondani
de nem sikerül
valami ismeretlen tudat lélegzik bennem
hasztalan kutatom
ki voltam
ki vagyok
mivé változom
tétován szemlélem e sorokat
ismerősként köszönnek vissza
a hadrendbe állt karakterek
mint szóseregek vívnak szócsatákat
hirdetnek új világot
mégis idegen identitást sugároznak
jelzéseiket
hangulataikat
utalásaikat
fel nem foghatom
ám zsigereimben szétáradnak
felszínre törnek
kiömlenek szobámba
új életre kelve
kikiabálnak a világba
neked
nekem
mindenkinek
önálló utat járva
elsöpörnek merev határokat és szabályokat
s új formába öntik megfáradt lényemet
Hozzászólások