(Debrecen, 1773. november 17. – 1805. január 28.)
„Aki szereti a virtust,
Poézist gyakorolja,
Kötik annak a szép mirtust,
a halált nem kóstolja.”
Debrecen szülötte, a debreceni Református Kollégium diákja, majd tanára, a Martinovics-féle összeesküvés résztvevőinek kivégzésén jelenlévő érdeklődő és szimpatizáló cívis polgár, ország vándora, a magyar felvilágosodás legnagyobb költője: Csokonai Vitéz Mihály. Sárospatak, Almásfüzitő, Pozsony, Csurgó és hazánk számos helyét megjáró, helyét, állását és jövőjét kereső diák-tanár életútja és elismertsége, helye a hazai irodalomban hosszú időn át sokféle megítélésben részesült.
A kortársak közül a legnagyobbak is idegenkedéssel fogadták. Kazinczy Ferenc – akit példaképének és tanítómesterének tartott – csupán népies életképfestőt látott benne. Realizmusát póriasnak bélyegezte. Kölcsey Ferenc, a tanítvány is csatlakozott a széphalmi mesterhez. A 19. században sokan a rokokó-játékok mestereként fogadták és adtak neki helyet a hazai irodalom széles és színes palettáján. Több mint 100 évnek kellett eltelnie, hogy valóságos érdemeit, nagyságát, s költészetének mélységeit és szépségeit elismerve helyét pontosan kijelölve besorolják irodalmunk vonulatába. Ady Endre, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád és a többi Nyugatos vissza-visszatérő figyelme vezetett el a Lilla-versek költőjéhez.
Magyar vidéken született, vidéki protestáns iskola növendéke volt, mégsem lett provinciális költő abban a korban, amikor minden protestáns kollégiumi diák kötelező módon ismerkedett és gyakorolta a versírás „mesterségét”.
Ő, Csokonai Vitéz Mihály Petőfi Sándor és Aranya előtt a legnagyobb hatású hazai költőnk lett. Versei kéziratban terjedtek, részben a nyomtatási nehézségek, részben a cenzúra adta akadályok miatt. Nemcsak a debreceni, a sárospataki és parciumi diákság, hanem szinte az akkori valamennyi diákközösség másolta és terjesztette verseit. A 19. századi kéziratos versgyűjtemények legnépszerűbb költője volt. A vidéki értelmiség (lelkészek, tanítók és a szertejáró kollégiumi diákok) közreműködésével költészetének sok-sok darabja jutott el falvakba, városokba, melyek a népnemzeti irányzat kibontakozásának motorjává váltak. Ezzel mintegy elősegítették és munkálták Arany János és Petőfi Sándor költészetének a befogadását és elterjedését az 1840-es években.
Csokonai Vitéz Mihályt a mai irodalomtörténet-írásunk a felvilágosodás legnagyobb költőjének tekinti. Tudása, fantáziája, képalkotásának és hangulatfestésének „modernsége” és az akkor ismert európai költészetre (angol, francia, német, olasz) való kitekintése révén – melyek fordításaiban érhetők tetten -, bámulatos verselési technikájával előfutárává vált a 19. és 20. század költőinek. Formagazdagsága, gondolati és érzelmi mélysége, sokszínűsége, sok-sok mai verselőnek is példamutató lehet.
A korabeli debreceni református kollégiumi oktatás magas- és európai szintű színvonalát bizonyítja Csokonai Vitéz Mihály sokrétű tudása. Nemcsak az ókori nyelvekben (görög, héber, latin) volt otthon, hanem a kortárs népek nyelvében is (francia, német, olasz). Mindezek mellett az akkor ismert természettudományokban is jártas volt. Európa egyetemeit járt tanárai és a legmodernebb tudományos könyveket Debrecenbe küldő és hozó diáktársai révén tudásával és fantáziájával átfogta és magáévá tette, illetve írásaiban közvetítette az akkor ismert világról elérhető valamennyi ismeretet. Az alig három évtizedet élt költőről munkássága alapján elmondhatjuk, hogy otthon volt Európában, ott, ahová a 21. század közép-európai emberei sok-sok áldozat révén kívánkoznak.
Csokonai Vitéz Mihály költészetének „nagy épülete” sok részből áll. Az ősi napkelet költője mellett a bor, a szerelem és a virágok énekese áll elénk ma is, aki ugyan a megrendelt politikai rögtönzések és névnapi köszöntők sokasága közepette is megteremtette azt a költői világot, mely nélkül nem beszélhetnénk a korabeli hazai irodalomról. Tisztelgő és alkalmi versei arra utalnak, hogy mind Debrecenben, mind a Kollégiumon belül és kívül egyaránt voltak barátai, támogatói.
Halála lezárt egy korszakot, mely a hazai irodalom mérföldkövévé lett. Debrecen a Kollégiumával, mint útjára bocsátó közösség, valami módon felismerte azt a veszteséget, mely a Költő halálával érte. Temetésén körülbelül háromezer személy vett részt a Hatvan utcai temetőben, ahol ma is áll az emlékére emelt obeliszk.
Nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik kortárs- és késői művész utódokként emlékét megörökítették. Erőss Gábor a kortárs kollégiumi diák, mint rézmetsző, portrét készített Csokonai Vitéz Mihályról, mely az eddig ismertek közül a leghitelesebbnek tekinthető és a legtöbbet publikált arcképe költőnknek. A rimaszombati származású Ferenczy István Rómában már 1818-ban elkészítette carrarai márványba faragott mellszobrát. A kibocsátó város 1871-ben állított szobrot „nagy fiának”. Izsó Miklós szobra ma is az ősi iskola szomszédságában áll.
1938-ban a Kollégium külső falán domborművel, belül Gáborjáni Szabó Kálmán freskójával tisztelegtek a költő előtt az utódok. Rippl-Rónai Józseffel együtt az utóbbi évtizedekben sokakat megihletett Csokonai Vitéz Mihály világa. Ez a világ a hazai felvilágosodás és a „garabonciás diákok” alkotói és újat teremtő világa.
Hozzászólások