A fesztivál nyitónapján Budapest Nagydíjjal tüntették ki a legsikeresebb kortárs török írót, ezt megelőzően pedig a D. Tóth Kriszta vezette pódiumbeszélgetés során ismerhette meg közelebbről Orhan Pamukot a könyvvásár közönsége. A kérdező, aki az UNICEF magyarországi nagykövete és több regényt is írt, nem volt megilletődve neves beszélgetőtársától, a mintegy ötvenperces beszélgetés során kevés kérdést tett fel. Hagyta a Nobel-díjast beszélni, aki nem tőmondatokban, hanem inkább hosszú monológokban válaszolt.
A beszélgetés során kiderült, hogy a világhírű török író nem először jár Magyarországon, sőt: a volt feleségének – és ezáltal természetesen a lányának úgyszintén – magyar vér is csörgedezik az ereiben.
Az 1952-ben született író 23 évesen kezdett írással foglalkozni: akkoriban még csak egymillióan éltek Isztambulban. Azóta a várost 17 millióan lakják, és Pamuk maga is bevallotta: 40 éves korától már nem tud lépést tartani minden változással, ami ott zajlik – előfordul, hogy térkép számára a táj, amikor repülőn emelkedik fölé. Az író azt is elárulta: pályafutása feléig egyáltalán nem tudatosította magában, hogy kifejezetten Isztambulról írna. Egyszerűen csak úgy döntött, arról ír, amit ismer, márpedig ebbe óhatatlanul beletartozik a közeg, ahol élete túlnyomó részét leélte. 50 évesen ismerte fel, hogy nem alaptalanul tartották őt számon nemzetközi szinten is Isztambul írójaként. Mostanra azonban olyannyira tudatossá vált a törekvés, amely annak idején ösztönből fakadt, hogy ma már az asszisztensei is adnak neki ötleteket, mit dolgozzon fel a várost illetően a regényeiben.
Azt azonban fontosnak tartotta hangsúlyozni a Nobel-díjas író, hogy az Isztambulhoz fűződő érzései sokkal összetettebbek annál, minthogy leegyszerűsítően csak szeretetnek lehessen nevezni a viszonyulását: el is határozta, hogy soha nem fogja idealizálni, egyoldalúan csak kedvező színekben feltüntetni a várost. Távol áll tőle, hogy érdemein felül dicsérje azt – inkább ragaszkodásnak minősíthető az érzés, amely oda köti, mint elfogult szeretetnek.
Orhan Pamuk arra is kitért, hogy közéleti szereplőként már azt is megtanulta, miképpen reagáljon arra, ha valaki nem ismeri fel bizonyos kérdések komplexitását: ahelyett, hogy dühbe gurulna, kötelességének érzi, hogy inkább elmagyarázza a helyzet komplikált, árnyalt voltát.
A Furcsaság a fejemben című regényére illetve annak főhősére vonatkozó kérdések kapcsán az író elmondta: regényeiben mikro históriákból áll össze a történet – nem elnökök és háborúk, hanem olyan hétköznapi tevékenységek rajzolják ki a történelmet, mint az étkezés, a TV-nézés, a joghurtárulás, az, hogy mi történik a konyhában és a hálószobában, hogyan játszanak a gyerekek és hogyan változnak a minket körülvevő tárgyak.
D. Tóth Kriszta kérdésére Orhan Pamuk azt is kifejtette: az, hogy a regény főszereplője cseppet sem hasonlít rá, sőt, bizonyos vonásai igen távol állnak tőle, abból a szempontból kulcsfontosságú, hogy a regényírónak meg kell tanulnia ítélkezés nélkül azonosulnia, együtt éreznie olyan emberekkel, akik gyökeresen különböznek tőle. Éppen ebből fakad, hogy Pamuk nem ítélkezik a karakterei felett amiatt, ha a homokba dugják a fejüket vagy éppenséggel nem a megfelelő pártra szavaznak. Pontosan azért ír róluk, hogy megértse azokat, akik rossz döntéseket hoznak: a Hó című regénye például az iszlám fundamentalisták motivációit próbálta feltárni. Az író azt is hozzáfűzte: mindennemű kettősség, így a törökországi helyzet ábrázolásánál is fontos ügyelni arra, hogy soha nem szabad a konfliktust jók és rosszak, liberálisok és elmaradottak, felszabadítók és elnyomók szembenállásaként lefesteni – mindezek az ellentétek mindig ugyanabban az emberben, ugyanabban a szívben foglalnak helyet, egyazon egyénen belül viaskodnak egymással. Pamuk ezért Tolsztoj tanácsát fogadja meg, miszerint: ha bármelyik karakter túl jó vagy rossz volna, azt sürgősen meg kell változtatni. Ezzel együtt az író azt is vallja, hogy a „szeparálódás vagy integráció” a világon mindenütt gyakran visszaköszönő válaszútján sem kell kizárólagos döntést hozni: mindez együtt is lehetséges, a modernség és az identitás megőrzése megfér egymás mellett. Mi több, az ellentmondások mindig kifejezetten jó regényalapanyagot szolgáltatnak.
Munkamódszerével kapcsolatban az író azt is elárulta, hogy személyes ismeretségei és az olvasott életrajzok alapján is tudja: alkotás tekintetében némileg különbözik író barátaitól. Ugyanis mérnökcsaládból származik és építészetet tanult, így mindig precízen előre tervez. Van, hogy éveken keresztül készít jegyzeteket és végez kutatásokat, miközben a fejében formálódik a történet. A cselekmény funkciójának pedig azt tekinti, hogy összekösse mindazokat a témákat, amelyekről az író beszélni akar. A regény ezek után úgy bontakozik ki, mint egy fa, amelynek a törzséből folyamatosan nőnek ki az ágak, majd a levelek – amelyek alkalomadtán változhatnak is, és több nap munkája válhat hirtelen feleslegessé. Azonban a gondos tervezésnek köszönhetően az a veszély soha nem fenyeget, hogy Orhan Pamuk alkotói válságba kerüljön. Mint hangsúlyozta: 42 éve ír regényeket, de ez a mai napig nagyon boldoggá teszi.
A Nobel-díjára vonatkozó kérdés kapcsán bevallotta: miután már második éve jelentek meg a Nobel-díj kihirdetése után az újságok azzal a szalagcímmel, hogy „Pamuk idén sem tudott nyerni”, az író attól tartott, hogy ez akár 20 éven át is ismétlődhet majd. Ezzel szemben 2006-ban viszonylag fiatalon megkapta a hatalmas elismerést, amelynek végül a politikai reprezentációjával kapcsolatosan is feleslegesnek bizonyult az aggodalma.
ORHAN PAMUK 1952-ben Isztambulban született Isztambulban.Festőnek készült,végül családja elvárásai miatt építészetet tanult. Három év után otthagyta tanulmányait, majd újságíró diplomát szerzett.1985 és 1988 között a New York-i Kolumbia Egyetem és egy rövid ideig az Iowai Egyetem vendégelőadója volt, majd visszatért Isztambulba .A hetvenes évek közepén kezdett el írni, és már első regényével , A sötétség és fénnyel elnyerte a Milliyet Press könyvpályázatának első díját. A Dzsevet bejes fiai című művéért 1983-ban Orhan Kemal díjat kapott.Franciaországban1991-be
Orhan Pamuk 2006-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat. A svéd Akadémia indoklása szerint „szülővárosa melankolikus lelke után kutatva új szimbólumokat alkotott meg a kultúrák ütközésének és egymásba fonódásának leírására.”
Magyarul eddig tizenhárom könyve jelent meg.
Hozzászólások