Hét évvel ezelőtt született írásom jutott eszembe, és elképedtem. Mégsem vagyok annyira feledékeny, ha ezt észben tartottam. Tavasz volt akkor is. És akkori rácsodálkozásomban Istent véltem üzenni az elképesztően gyönyörű, virágba borult almafával a kertben. „Még vén korban is gyümölcsözők lesznek” – ígérte, konkrétan, nekem. Könnybe lábadt szemmel néztem és elfutotta dermedt szívem az irgalom. Még nincs végem, még van időm… üzente.
És most, hét évvel utána tavasz van, egyre másra virágoznak ki belőlem a versek, amikkel elérem egyik másik embertársam, felvidámítva vagy megvigasztalva őket. Féltő szeretettel raktározom el ama üzenet emlékeztető érintését.
2017. április 6.
Hozzászólások