A Magyar Közgazdasági Társaság új elnöke Pleschinger Gyula • Hetedhéthatár

Napi aktuál

A Magyar Közgazdasági Társaság új elnöke Pleschinger Gyula

Tisztújító küldöttközgyűlést tartott május 25-én a Magyar Közgazdasági Társaság.

Pleschinger Gyula

A társaság örökös tiszteletbeli elnöke lett professzor Kovács Árpád, korábbi elnök. A társaság tisztújító küldöttközgyűlésén három évre a szervezet alelnökeivé választották Balázs Péter egyetemi tanárt, volt uniós biztost és külügyminisztert, Balog Ádámot, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatóját, Bod Péter Ákos egyetemi tanárt, korábbi minisztert és jegybank elnököt, Palócz Évát, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatóját, Palotai Dánielt, az MNB vezető közgazdászát, a társaság Versenyképességi Szakosztályának elnökét és Patai Mihályt, az UniCredit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét. A küldöttek új tagként az elnökség soraiba választották Felcsuti Zsoltot, az MPF Holding vezetőjét és Nagy Mártont, az MNB alelnökét, az MKT mintegy más félezer tagot számláló Pénzügyi Szakosztályának elnökét. Az MKT Felügyelő Bizottságának elnöki tisztét továbbra is Sándorné Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Egyetem intézetvezető főiskolai tanára töltheti be.

A Magyar Közgazdasági Társaság tisztújító küldött közgyűlésén szó esett a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves rendezvényéről, az 55. Közgazdász-vándorgyűlésről is, amelynek 2017. szeptember 7. és 9. között Eger városa ad otthont. A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Magyarország egyik legnagyobb hagyományú szakmai-tudományos egyesülete, az egész kontinensen az elsők között jött létre. A mintegy öt és félezer tagot számláló közhasznú egyesület nagy súlyt fektet arra, hogy az elmélet és a gyakorlat, a kutatás és az oktatás, a közszolgálat és a vállalati szféra, a pénzintézetek és a média területén dolgozók közül egyaránt toborozzon tagokat. Az MKT országosan 20 szakosztályt működtet, 16 megyében működik helyi szervezete.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS