Ott állt az erkélyen, várta Zsolt érkezését. Ilyenkor szokott otthonról, hat előtt tíz perccel a buszhoz sietni. Minden reggel ment a munkába, egy szomszéd városba. Még nem laktak együtt. Beáta kitekintett az utca felé. Zsolt késett vagy három percet. Mikor abba a vonalba ért, hogy láthatóvá vált, Beáta befelé, a szoba felé integetett. Mintha csalna valakit: – Gyere ki! Ezt nagyon furcsállotta, az integetés nem neki szólt. Valaki másnak. Egy pillanatra meg is torpant, aztán látta, hogy egy félmeztelen fickó lép ki a hívásra az erkélyre. Zsolt nézte, de nem ismerte, ismeretlen volt, tovább nem időzött, sietett, mert időzavarban volt. Egy éles fájdalom hasított végig rajta, csak egy pillanatig tartott, amíg látta őket. Elegendő volt, hogy szemével, mint egy objektívvel, tartós fotót készítsen. Beáta alakja, mintha elveszne a magas fickó mellett. Szőke volt és sovány, zavartan állt.
Zsolt sietett a munkába, nem volt ideje tisztázni a helyzetet Beátával. Nem tudott mire gondolni, csak latolgatta a lehetőségeket. – Biztosan valami rokon lehet? – Ha az lenne, akkor miért akarja neki megmutatni, így reggel az erkélyről? Aztán beugrott a valóság. – Biztosan egy idegen fickó! Így akar bosszút állni rajta, hogy már hónapok óta nem tud színt vallani. Mert arról már sokat beszéltek, hogy Zsolt tényleg elválik a feleségétől. Arra a kérdésre, melyet Beáta sokszor neki szegezett, főleg egy jól sikerült éjszaka után. – Elveszel feleségül? Erre a kényes és egyértelmű kérdésre Zsolt szóval sohasem válaszolt, csak igenlően bólogatott. Ez volt a biztonságos számára, mert ha ténylegesen vallomást kellett volna tennie, csak azt válaszolta volna: – Ilyet én nem mondtam! Ez a nap rossz hangulatban telt el. Elhatározta, ennek véget vet, nincs tovább! Nem csinálja ezt a bújócskát, egyszer Beátával, egyszer meg otthon, a feleségével.
Két hét múlva vallotta be. – Lengyel vendégmunkás! – mondta Beáta. Zsolt ezt nem értette. – Te úgysem törődsz velem, kell valaki! Ez szinte hihetetlen volt. Nem tudta elképzelni, hogy csak úgy, szerez egy fickót az ágyába, aztán bemutassa az erkélyen, mint egy ereklyét. Csak azért, hogy bosszantsa.
Másfél éve költöztek ide Zsókával, a feleségével, ebbe a városba. A házasságuk huszadik évében történt. Erre az időre ez is tönkrement, mint minden más. Zsolti nehezen viselte a változást. Ahol laktak, azt már megszokta. Itt most, az új helyen, sokat őgyelgett az utcán. Egyedül hagyta az asszonyt, hagy dühöngjön. Otthon mérgezetté vált a levegő.
A presszóban sört ivott. Beáta ott állt a pultnál, mosolyogva nézett Zsoltra. Zsoltnak tetszett az asszony kihívó tekintete, de passzív maradt, csak nézte. Beáta szólította meg. – Többször figyeltelek már! Ő nem reagált erre. Azt kérdezte: – Hozhatok még egy sört? Az asszony – mert, az volt, elvált – bólintott. Nem sokat beszéltek. Mentek az utcán, már vagy egy órája. Céltalanul, egyszer csak Beáta kérdezte: – Feljössz hozzám? Nem volt kétséges. Szinte bezuhantak az ágyba. Zsolti félt, hogy a sok sörtől nem tud teljesíteni. Az izzadság kiverte a testét. Csodálkozott, ilyenben még nem volt része. Aztán egy év is eltelt. Zsolt variálni próbált. Az asszony is zaklatta, fürkésző tekintetével. Az estéket váltogatta, voltak több napos kihagyások. Ilyenkor Beáta mérges volt. – Nem tudod, hogy mit akarsz? Panaszkodott, rossz a házassága, szívesen elölről kezdené, de mással. Beáta reménykedett. De ez a huzavona felőrölte. Ő is szidalmazta, mint az asszony. Nem volt különbség. Nem volt nála már vagy két hete. Este mégis felcsengetett. Beáta szótlanul ült egy fotelban. Az ágyban sem a régi. Ez elkeserítette. Hanyagolta, még telefonon sem hívta. Azon a reggelen ment a buszhoz otthonról. Azzal járt melózni. Beáta ekkor állt az erkélyen, meg az a szőke srác. Előző este szedte fel a presszóban. A félmeztelen felkérte táncolni. Többen voltak, az építkezésen dolgoztak itt. Vendégmunkások, lengyelből. Esténként így ütötték el az időt. Beáta nem értette a nyelvet, de a srác tudta miről van szó. Némán követte. Másnap kiállt az erkélyre, mert a nő ezt akarta. Nem tudta miért, de a kérést teljesítette.
Zsolt engedett a feleség, Zsóka kérésének, aki mintha megérezte volna ingadozását. Utazzanak le pár napra Hajdúszoboszlóra. Jót tesz neki a meleg víz, az ízületei megmerevedtek. Engedett a kérésnek. Legalább nyugta lesz, érvényesül a régi megszokás. Teltek a napok a nyaralásban. Negyedik nap Zsóka szólt. –Borzalmasan viszket!
A gyógyszertárba az oldatot ő kérte a gyógyszerész nőtől. Zsolt jól öltözött fickó volt. Meredt szemmel néztek rá. Ő az oldatra koncentrált. Az üveget nadrágja zsebébe tette. Zsóka az utcán várta. Amikor kilépett, úgy érezte, arcára van írva: tetves! Volt már dolga pár nővel, de ilyet még nem tapasztalt. Pont tőle? El sem akarta hinni, pedig ő volt a szállító. Két hét után megbocsájtott Beátának, de minek? Sok emlék fűzte hozzá. Ezek nem történések, voltak, csupán aktusok, és milyen aktusok? Lúdbőrözött a háta, ha csak rágondolt. A csaj tapadt rá. Biztosan férjhez akart menni, újból. Említette ezt. – Te sem veszel el! Megsúgta a férjem, mert gyűlöl! – mondta Beáta. Zsolt erre dühös lett. Forrt benne az indulat. Akarta is, meg nem is Beátát. Kért magának, magától időt. – Gondolkodni kell, részletesen, mindenről. A máról, az esetleges jövőről. Még szerencse, hogy munkája naponta távolra szólította. Legalább egy hétig gondolkodott, mit tegyen? Egyelőre nem találta a választ. Közömbös lett minden. Este, mikor leszállt a buszról, arra gondolt: – Mehetek ide is, meg oda is! Mindkét helyen várnak, de minek? Ízét vesztették ezek a kapcsolatok. Ha folytatná, a folt úgyis ott maradna. Legjobb befejezni, mind a kettőt. A döntés mégis fájdalmas volt. Érezte, életéből egy darabot kiszakítottak. A sebeket, melyek nehezen gyógyulnak, csak nyalogatni tudja. Ezzel tisztában volt, de ez volt a döntése.
Szeptember elején egy barna bőröndbe bepakolt három inget, három gatyát, három trikót. Miért pont hármat? Talán azért, mert három a magyar igazság. A három nagyon erős misztikus szám, minden kultúrában jelen van. Zsolt úgy képzelte. – Miért ne lehetne az övében is jelen? Mellékelt még három zoknit, hogy teljes legyen a kép. Aztán a szokott reggeli busszal elutazott, még hátra sem akart nézni, de a saroknál, ahol a busz elhagyta a települést, mégis visszapillantott.
Hozzászólások