Teri néni társaságában mindig Jevtusenkó „Anyáink lassan elmennek” költeménye jut eszembe. Egy másik mű aligha idézi fel hitelesebben azt az elkerülhetetlen sorsot, amely mindannyiunkra egyaránt vár, amely mindenki számára egyaránt misztikus. Ez nem más, mint a folytatólagos, majd végleges, búcsú a megszokott világtól. Gyakran nemcsak egy szeretett lény lép ki életünkből, vagy egy szék, egy ház lesz üres, hanem elvész az a világ is, amelyiknek ivadéka volt a távozó, amelyben élt, dolgozott, szenvedett, örült vagy csalódott hosszú évtizedeken át. Aztán behantolták mindörökre és vele együtt korszakát is.
Így történt ez nagyszüleinkkel, szüleinkkel és ez a sors vár Teri nénénkre is; az utolsóra a kilenc kerülői testvér közül. Ő, egy hajdan gyönyörű teremtés, ül ma velem szemben összeroskadva, sötét fejkendővel takart fejjel, mély ráncokkal rajzolt arccal a kedvenc helyén, kandallónk padkáján. Tehát „kandallózik”, mint ahogy e tevékenységet említeni szokta és mesél régi időkről, vetésről, aratásról, favágásról, állatokról, búcsúkról, lakodalmakról, temetkezésekről, de sorscsapásokról is, mint egy hosszú és kemény élet természetszerű kísérőiről. Elégedettsége, a csalódások és küzdelmek tömkelege ellenére is, mérhetetlen. Csak egyetlen kívánságot ismerek tőle, mégpedig azt, hogy még néhányszor cseresznyét szemezhessen kedvenc cseresznyefájáról kertünkben.
Emlékezőképessége, a kilencvenöt hosszú életéve ellenére is, kitűnő. Az agya vetélkedik egy busás enciklopédiával; még apró részletekre is emlékszik. Rendkívüli hálával tartozom neki a családunk körüli történések elmeséléséért, amelyeket mindenkor jól érthető és izgalmas hangnemben adott elő.
Egy alkalommal a következőkről beszélt higgadtan és tapintatos szenvedéllyel:
„Papa (Pál nagyapa) Szigeten (Gelseszigeten) született, majd Szerdahelyre (Magyarszerdahelyre) került (házasodott). Zsuzsi néni (Papa első lánya) is Szerdahelyen született. Hegedüs Papa (Picipapa, Pál nagypapa apósa) vásárolta meg Kacorlakot, egy leromlott nemesi házat nagy kerttel, sok gyümölcsfával, földdel. A talaj nagyon homokos volt ezért gyakran elvitte a szél. Az élet nehéz volt ott még az utódoknak is; ők még sokáig jártak tűzifáért Kerülőre (Újudvar-Kerülőre, az új lakhelyünkre).
Hegedüs papa beszélt betyárokról is (Likas Pista, Savanyú Jóska, Csehi Miska, Harmat Rozi), ők a hercegerdőben (is) tanyáztak. Papának egyszer el kellett mennie Bakónakra (Nagybakónakra); oda vittek egy lányt. A zsiványok (betyárok) feltartóztatták őket és el akarták venni a lovaikat a kereszt (a később felállított kerülői kereszt) közelében. Kemény tél és sötét volt; szalmacsutakokat gyújtottak meg, hogy hazataláljanak.
A zsiványok Vas megyében lovakat loptak (négyet) ezüst patkókkal. Csibitben (erdőterület a mostani tv-torony alatt) lelőtték a lovakat és leszedték patkóikat. A lovak csontjait később is meg lehetett találni ott. A zsiványok csak gazdagokat károsítottak, szegényeket nem, hiszen ezeknek nem volt semmijük. Egy alkalommal két öreghez szállásoltak be Bocskában; ellátták őket mindennel, még tűzifával is.
Gózon (földesúr Újudvar-Morgánpusztán) csak lovagolt és eladósodott. El kellett adnia Kerülőt (ahova családunk költözött), aztán Csibitet (családunké lett) és Kamarálist is (Szijjártó család vette meg).
Édesapád (Ferenc) és Margit nénéd gyalog mentek át Kacorlakról Kerülőre az átköltözés (1924) alkalmával, ahol a ház és az istálló már állt. 1934-ben konyhát építettek, aztán ólakat, pincét. Papa már 1929-ben vissza tudta fizetni a Kerülő megvásárlására felvett bankhitelt és ennek hálatételeként egy egyhetes zarándokútra kelt Rómába 1931- ben, vonattal. Ott a Szent Kereszt Templom minden lépcsőfokán elmondott egy hálaimát a rózsafüzérből.
1932 őszén érkezett meg az ugyanúgy hálanyilvánításként készíttetett családi kereszt Kerülőre, egy fuvaros hozta Keszthelyről; Monika nénéméknél aludtak Kiskomáromban (Zalakomárban).
1933-ban búzaaratáskor, három héttel az újudvari búcsú előtt, a Gelsei kanonok Kreizner Dezső és a bakónaki pap felszentelték a keresztet. Összejött a rokonság Szigetről, Sárszegből (Zalasárszegről, Julcsa néni) és máshonnan is. Margit nénéd éppen kórházban volt. Posta Vera néni (régi aratónk) főzött. Az ebéd a magtárban volt, ami előtte ki lett pucolva. Voltak vagy ötvenen, hatvanan; Zsuzsi nénédék is jöttek, aztán Bakónakról Gálék, Salamonék és mások is. A kereszt az Antal nevet kapta.”
Teri néném, kívánok még sok boldog évet, és szívből köszönöm, hogy meséivel közelebbre hozott családunk történetéhez!
Hozzászólások