Hetedhéthatár | Arcaim

Szépirodalom - vers

Arcaim

 

Magamra nézni, és magamba,
a tükröket magam elé tartva:
mutatják arcaim, álarcaim
formáit; bőrömbe égett ráncain
utak megkövült lábnyomát,
réseit, ahogy az idő billen át
kitárulkozásból lejtmenetbe,
az alkotás, a konok akarás
erőit, néhol már kirí a kopás,
hitek, kételyek csámpás cipőit,
a késztetés, a megszokás rugóit,
ahogy töpörödik a képzelet fája,
a végtelennek újra lesz határa,
ők külön-külön arcai a létnek!
e magamba vésett tükörképnek
állok modellt még napra-nap;
állok kifaragva, mint a kő,
arcaimban, hogy engem lássanak,
s kutatom, van e még teremtő idő…

 

Print Friendly

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Arcaim”



Szóljon hozzá!



Archívum

Facebook