Nincs is annál jobb, mikor az ember egész éves hajtás után elutazik a Balatonra, hogy unozzon egyet a barátaival az üdülő árnyas udvarán. Az uno egyszerű. Unozni mindenki tud. Ezenkívül remek hangulatot teremt és jó közösségépítő. Na, erről mesélhetnék!
Az első menetben egyszerre szerettem volna letenni két piros hatost, mert mi otthon így szoktuk, mindjárt mondtam is volna az unot, de valaki felkiáltott a baráti társaságból:
– Hé, mit csinálsz?! Nem tudod letenni a két hatost. A feleségemmel úgy játsszunk otthon, hogy mindig csak egy lapot teszünk le, nincs ilyen összevonás. A szabály az szabály!
– Hát rendben, játsszuk így – mondtam, és zavartan visszavettem az egyik hatost.
A következő játékban valaki piros színt kért, az előttem lévő rakott egy piros kettest, amire én tettem egy zöld kettest, és miután az volt az utolsó kártyám, már épp örülni kezdtem a győzelmemhez, mikor valaki ismét felkiáltott:
– Hé, mit csinálsz?! A színkérés után egy körig csak olyan színt lehet rakni, amit kértek. Mi otthon mindig így játsszunk. A szabály az szabály!
– Hát… én máshogy ismerem, de legyen, játsszuk így – mondtam, majd visszavettem a lapot, és húztam egy másikat. Semmi baj, ez csak játék, kellemes nyári időtöltés, remek csapatépítő móka a barátainkkal.
Jött a következő kör, megint nyerésre álltam. Egyszer valaki nullást tett le a paklira és azt mondta, hogy csere, a nullásnál mindenki a tőle jobbra ülőnek adja a kezében lévő kártyákat. Mert ők így szokták játszani a suliban. A szabály az szabály!
Erre mindenki rábólintott: ám legyen, játsszuk így. Így hát az illetőnek adtam a két lapomat, mert véletlenül ő ült jobbra tőlem, cserébe kaptam legalább tizenöt kártyát balról.
Innentől kezdve kicsit sűrűbben húztam meg a sörömet.
A következő játszmában, mikor egy lapom maradt, mondtam, hogy uno, ahogy kell. Egy kör után végre kimentem. Azaz kimentem volna, de valaki megint ágálni kezdett a társaságban, hogy ő bizony nem hallotta az unot. Többen mondták, hogy igen, ők hallották, tényleg mondtam, de az illetőt nem lehetett meggyőzni:
– Fel kell húznod kettő lapot, mert mi otthon úgy játsszuk, hogy ha nem mondta valaki az unot, az négy lapot húz fel, de ha mondta, de nem elég hangosan, és csak néhányan hallották, akkor pedig kettőt. A szabály az szabály!
Ekkor eltört bennem valami. A következő játszmában az első körben leraktam az összes kártyámat:
– Nos, erre a zöld kettesre rakok egy piros kettest, a piros kettesre tudok tenni egy piros négyest, mert a négy osztható kettővel, értitek, ugye? A piros négyesre leteszem ezt a két akciókártyát, mert a két akciókártya értéke összesen négy. Mi otthon mindig így játszunk. Erre a sárga fordító kártyára tudok tenni egy sárga hatost és egy piros kilencest, mert a hatos megfordítva kilences. Uno! Erre a kilencesre, ami sárga, le tudom tenni a piros kettest, mert a sárga és a piros egymás mellett helyezkedik el a színskálában. Nyertem!
Nagy csend támadt. Tisztán lehetett hallani a fürdőzők visongását a távoli partról.
– Otthon így szoktunk játszani, a szabály az szabály!
Erre többen azt mondták, hogy játsszunk inkább hagyományos módon. Újra osztottak, de még mielőtt bárki is tett volna, bedobtam az egész paklimat.
– Nyertem! – rikkantottam. – Ha az osztó mellett jobbról a harmadikként ül valaki, az automatikusan nyer, bármi is legyen a kezében.
– Előbb én voltam az! – értetlenkedett valaki. – Akkor miért nem én nyertem?!
– Csodálkoztam is, hogy nem éltél ezzel a szabállyal. Mi otthon mindig így játsszunk.
Ezután néhány napig nem unoztunk, helyette inkább tollasoztunk.
Hozzászólások