Megszólítanak Uram, mikor
magányuk ajtaját magukra
zárják, az elhasznált csend
házon kívül reked, túllépve
a törtetés-világon alapjáraton
zümmög a motor, mégsem
üdít az álom; előkotor akkor
a félelemszivárgás Téged,
a szív dobol, kipattannak a
pillák, erek neonfénye világít,
lidércnyomás feszül a mellre;
szenved az ember, nemhogy
nyugalmat lelne, tengernyi
gond, kongat a napóra, kötél-
hágcsó nincs a szakadék felett;
na, akkor … akkor hangzik el
neved, az erőn, ha gátat repeszt
a létfolyam áradásának sodra.
Hozzászólások