Hetedhéthatár | bámész

Szépirodalom - vers

bámész

 

gyakran azon kapom magam hogy bámulok valakit
nem úgy ahogy egy nő bámul egy férfit
vagy egy anya a gyermekét
csak úgy bámulom
belenézek a szemébe
és
elképzelem milyen ember lehet
ettől mindenki zavarba jön
vagy mosolyog
vagy zavartan mosolyog
aztán már én is
rádöbbenek bizony túlmentem egy határon
betörtem oda ahová nem hívtak
beleártottam magam egy emberbe
belebújtam kutakodtam
régóta művelem ezt
mindig érdekelt ki milyen
milyen a hangja hogyan lép mik a szokásai
mit olvas
belebújtam a könyvébe is
mindennél jobban érdekelt mi érdekli
előfordult
hogy nem átallottam megkérdezni kitől olvas

 

már jó ideje bámul egy kislány
alig várja hogy odafordítsam a könyvemet
ahogy itt ülök a buszon
szeretné látni a címét
mintha csak magamat látnám
egy kíváncsi kamaszlányt aki mindent elolvasott
ami a kezébe akadt
aki egy szuszra befalta a könyveket
megesik a szívem rajta megmutatom a borítót
kikerekedett szemmel nézi
nem értem miért
rövidesen megértem
táskájából előveszi ugyanazt a könyvet
az övé már szétolvasott saláta
nem szól csak megmutatja a bejegyzést
kislányomnak örökségül anya
ölelkezünk
ölelkezem egy idegen gyerekkel
hosszasan integet amikor leszállok

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “bámész”


  1. Gratulálok!

    Hozzászóló: Nászta Katalin | 2017. június 24., 18:29

Szóljon hozzá!

*



Archívum

Hirdetés