Ő egy fogas, ruhafogas, mégpedig álló és köznyelven, thonet fogas. A színe sötétbarna. Nem szereti ezt a színt, sohasem szerette. Amikor még az esztergapadra feltették azt az élettelen fát, melyből az álló részt faragták ki és nyiladozni kezdett értelme, már eldöntötte, milyen fogas akar lenni. Körülnézett és látta sorban a thonet fogasokat, volt közte szürke, faszínű, barna és fehér, a fehér tetszett a legjobban. Mondták ott, hogy ez inkább kórházi fogas. Ezzel ő azonban nem törődött.
Emberben is van ilyen!
Amikor összerakták, már, mint a hajlított lábait és a kalap és kabáttartó részt, arra számított, hogy a fehér festőbe viszik. Aztán jött egy ember, felpakolta őt meg legalább tíz társát és a barna pácolóba került. Szomorú lett, már nem tudott tiltakozni sem és bánatosan várta sorsát a raktárban.
Ember is van így!
Aztán szállítómunkások jöttek a raktárba, összeszedtek vagy húsz ilyen hasonló barna fogast, felrakták egy teherautó platójára és elvitték őket vidékre. Akkor avattak egy főiskolai kollégiumot és ő a 6-os szobába került. Az első lakók fiúk voltak. Hárman laktak itt, mert háromágyas volt a szoba. A fiúk mindig kiabáltak, állandóan szólt a zene, lányok is betértek ide, ügyesen tudták ezek a fiúk szervezni a dolgokat. Sokszor maradtak kettesben, mármint egy fiú és egy lány. A szoba zárját valaki elrontotta, az ajtót nem lehetett bezárni, de kellett az a tizenöt perc intimitás, hogy biztosan zavartalan legyen minden. Ilyenkor őt, a fogast használták retesz kitámasztónak. Látott ilyenkor sokkmindent, már a végén szakértő is lett a látottakban.
Emberben is van ilyen!
Az évek során lakott ő már több földszinti szobában, az utóbbi időben egy nyári nagytakarítás után felkerült az emeletre. Itt lányok voltak, de ezek a szobák kétágyasokra szabottak. Szeptemberben, amikor bekerültek a hallgatók, akkor pár hétig az elosztás szerint aludtak, laktak a kollégisták. Aztán, mintha egy láthatatlan kéz, amikor megkeveri a kártyákat, ők is összegabalyodtak, alaposan.
Embereknél is van ilyen!
A fogast többször javították, a sokfajta megpróbáltatás nem használt neki. Több évi szolgálat után már eléggé kopott volt, a festék, az a barna, sok helyen hiányzott. A fa részek is kivirítottak, olyan volt így, mintha terepruhába lenne, kint a harcmezőn. Ez utóbbi rendben is lenne, hiszen látott ő itt elég harcot, bekerítést, kilövést, sérülést, elvérzést.
Emberben is van ilyen!
Azért mindig túlélte, fogas maradt, az eredeti állapotában. Csak a színe nem volt az igazi. Sajnos azonban őt is utolérte a vég, mármint a szolgálat befejezése. Jött egy nagy felújítás, a főiskola szerzett pénzt egy pályázaton. Ennek a vége az lett, hogy több tárgytársával, asztalokkal, székekkel, ágyakkal ő is selejtezésre került. Köznapi nyelven, nyugdíjba helyezték. Szívesen maradt volna még, de nem lehetett.
Emberek is vannak így!
Egy darabig a kollégium alagsori tárolójában állt árván és elhagyatottan a mi fogasunk. Nem történt semmi, csak a szép napok jutottak eszébe, amikor még történtek dolgok a szobákban, nappal vagy éppen éjjel, természetesen vagy éppen lopakodva. Ezeket a történeteket többször is végigpörgette, szinte újraélte. Ilyenkor izgalommal telítődtek még megmaradt hajlított fa fogasai, lábai. De aztán ez is elmúlt, jött az üresség.
Emberrel is van ilyen!
Nagytakarítást rendeltek el, ami nem kellett, azt kiselejtezték. A fogast egy fiatal, ott dolgozó fickó vette meg, arra gondolt, egy kicsit megreparálja és jó lesz az ő albérleti szobájába, fogasnak, hiszen nem tudja ruháit, kabátját hová akasztani. Kifizette azt a néhány forintot, és vitte magával. Több évig állt ennek a srácnak a szobájában. Tanúja volt egy-egy barna, szőke, vagy éppen vörös hajú leányzó szerelmi vallomásának, érzelmi kitörésének. Egyszer-kétszer elhanyagolt férjes asszonyok, lopva szerzett boldog és kielégülő óráinak. Szóval így nyugdíjasan, itt sem unatkozott.
Emberrel is történik ilyen!
Aztán egyszer ez a fogassal bíró fiatal fickó is megelégelte egyszerű, szürke, sivárnak mondott életét, úgy döntött, megnősül. Ez a tény aztán felkavarta az állóvizet. Volt dolga, anyakönyvvezető, esküvő, költözés, cipekedés. Vitte minden holmiját, agyongyötört ágybetétjét, amely aztán a közeli kukában landolt, felesége utasítására. A fogas is követte, de ő a lakásba, csendben, öregesen, kíváncsian.
Az ember is tesz ilyet!
A fogas az előszobában kapott helyet. Szépsége nem nyerte meg a ház asszonyának elismerését, ezt tudta az első perctől kezdve. Titkon arra is számított, mint az öregek, hogy egyszer, a megfelelő alkalomkor, kipenderítik innen. Egyelőre jó volt, mert minden olyan tárgyat, amit nem tudtak a lakásban felakasztani, a fogason kapott helyet. Sokszor a kabátok, táskák, ernyők olyan súllyal húzták thonet karjait, hogy majdnem beleszakadt.
Az öregemberrel, asszonnyal is történik ilyen!
Felújították a lakást pár év múlva. Nemcsak a falak kaptak új meszelést, pár bútor is távozott. A fogas a pincébe került. Tudta, ez a vég, innen már nincs más, csak a fűrész, a balta, a temető, a tűz. Elhamvasztják és kész! Urnába már nem kerül, minek, jobb esetben, mint fahamu, egy kerti gyümölcsfa tövét lazíthatja, porrá égett testével.
Az emberrel is történik ilyen!
A fiatal fickó is öregebb lett. Közben született lánya is felcseperedett, olyannyira, hogy már önálló életre vágyott. El is költözött a szomszédos városba, ahol sikerült lakást szerezni. De most ő volt a kezdeteknél. Az a kevés bútor, amely összegyűlt indulóként, csak pangott a lakásban. Fogas sem volt, szeget meg nem lehet csak úgy a falba verni, hogy azon lógjanak a kabátok. Itt gondoltak még egyszer utoljára a fogasra. – Apa, hozd el, és ha már fested az ablakot, meg az ajtókat, van fehér festék, kend át! A végén teljesült az élet elején áhított vágy: a fogas, fehér fogas lett! De már mindez, későn történt…
Az emberrel is előfordulhat ilyen!
Hozzászólások