Dr. Vargha Dezső | A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 2. rész

Népszerű tudomány

A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 2. rész

 

„Édes hazánk, kedves dalunk – Érted élünk, érted halunk!”

Működésük első évei és Erkel Ferenc tiszteletbéli tagsága

 

Az osztrák önkényuralom enyhülését 1849 után az elsők között a dalos egyesületek érezték meg. A pécsiek 1861-ben érezték úgy, hogy újból meg lehet szervezni az 1847-ben már elhalt Pécsi Dalárdát, és heten összegyűltek Wachauer Károlynak, a székesegyház tenoristájának, későbbi karnagyának írásos meghívására az akkori Búza piac tér nyugati fölső sarkán lévő házában november 8-án. Felsmann József, Platz Ferenc, Schmidt Péter, Szigriszt József, Tarschinszky Ferenc, Valentin Károly voltak az alapítók a házigazda mellett az akkori Németh-féle házban. Wachauer mellett Schmidt (orgonás) és Tarschinszky (basszus énekes) a székesegyház zenészeiként szolgáltak, Szigrisztnek óvodája volt, Valentin könyvkereskedőként működött, Felsmann reáliskolai tanárként dolgozott, Platz pedig vasúti tisztviselő volt. A próbákat Szigriszt intézetének nagy játszótermében tartották a mai Apáca utcában, amelynek falán ma emléktábla hirdeti ezt a nevezetes eseményt. A négy szólamú férfikar szólamait tenor I., tenor II., basszus I., basszus II. névvel illették, és a később bővülő kórus is megtartotta ezetek a szólamokat. (A női kart később szervezték meg.) A hír gyorsan terjedt a mecsekalji városban, az egyre bővülő taglétszám lelkesedésére jellemző volt az a tény, hogy a töttösi tanító minden próbára lóval(!) érkezett, és azzal tért haza utána!

Az első ideiglenes alapszabályt a november 25-i közgyűlésen fogadták el, ennek értelmében Wachauer lett a karmester, Valentin pedig a pénztárnok. Már ebben az évben humoros-családias szilveszter-estét tartottak a Mária utcai Oertzen-házban, az első színház épületben, és ez a népszerű rendezvény végig kísérte az egyesületet hosszú évtizedeken át. A szilveszter-esten kétszázan (!) írták alá a belépési nyilatkozatot, ezért 1862. január 21-én már a szabályos működést irányító alapszabályt is elfogadták. A helytartó tanácsnak az 1862. február 4-iki rendkívüli közgyűlés elfogadó határozatát követően terjesztették föl elfogadásra. Közben a pártoló tagok létszáma megközelítette a 300 főt, akik között az akkori város nevezetes emberei szintén megtalálhatók voltak. Ez a gyakorlat később is folytatódott, a városi-megyei notabilitások közül sokan érezték úgy, hogy erkölcsileg-anyagilag támogatniuk kell ezt a híressé váló kezdeményezést. A Pécsi Dalárda első elnöke az a Schmidt Péter lett, aki már az 1847-es első alakuláskor is vezéralak volt, helyettese pedig Warga Ferenc. Titkárnak Felsmann Józsefet, levéltárosnak Szigriszt Józsefet, pénztárnoknak Valentin Károlyt választották meg, a választmányt pedig Petrovich Ferenc tanár, Schiebinger Ferenc kereskedő (majd vasúti tisztviselő és állomásfőnök), Spies János karkáplán, Preuss Adolf könyvelő, Platz Ferenc vasúti tisztviselő alkották.

A gyakorlati végleges alakulás 1862. március 26-án történt, ekkor jött meg ugyanis a helytartó tanácsi jóváhagyó határozat. A tisztújító közgyűlés május 1-jén zajlott le, a jóváhagyott alapszabály szerint, amelyet mise előzött meg a Lyceum-templomban. A rendezvényt nem kisebb személyiség, mint Nagy József pécsi polgármester királyi biztosként tisztelte meg jelenlétével. Ekkor 36 működő és 284 pártoló tagjuk volt, a leltár 56 folyószáma 590 magyar és német nyelvű világi és egyházi karéneket tartalmazott, vagyona 600 forintot számlált, emellett 625 forint bevételt és 618 forint kiadást mutatott ki a pénztári számadás. Az ideiglenes vezetőség átadta a vezetést. Elnökké Bánffay Simon ügyvédet, alelnökké Spies Jánost, jegyzővé Felsmann Józsefet, karmesterré Wachauer Károlyt, második karmesterré Warga Ferencet, pénztárnokká Valentin Károlyt, levéltárossá Szigriszt Józsefet választották meg, amelyből látható: több régi tagnak szavaztak bizalmat az újak mellett. A választmányba elsőként közfelkiáltással Schmidt Pétert választották be, őt követte Schiebinger Ferenc, Petrovics Ferenc, Preuss Adolf, Ruske Dávid székesegyházi karénekes, Jaksch Ferenc tanítóképezdei énektanár, Fuchs Ádám tanító, Platz Ferenc.

A végső alakulás után a műsorválaszték bővítése következett. Levelekkel árasztották el az ország társ-dalárdáit, de mivel azok közül is sokan hasonló gondokkal küszködtek, kevéssé tudtak segíteni. A magyar műdalok közül ekkor az „Ez a világ amilyen nagy”, a „Magasan repül a daru”, a „Jegenyefa tetejében”, az „Elszegődtem Tarnócára”, a „Szülőföldem szép határa”, a „Kidőlt a fa mandulástól”, az „Ezt a kerek erdőt járom én” voltak a legnépszerűbbek.  Wachauer igényességére jellemző volt, hogy a kor kedvelt zeneszerzőjétől, Doppler Károlytól elkérte „Vanda” című operájának kottáját, és az országos Zenészeti Lapokban pályázatot hirdettek négy szólamú férfikar megírására, amelyet a Pesti Naplóban, a Magyar Sajtóban, a Szépirodalmi Lapokban, a Pester Lloydban szintén közöltek.  A beérkezett 12 pályaművet három neves pécsi zeneművész, Hölzl Ferenc, Likl János és Schmidt Péter bírálta el. Az első díjat Pichler Bódog (pettaui zenész) „Nincs babérom, hogy véletek megoszthatnám”, a másodikat Lorenz János (soproni székesegyházi karnagy) „Édes honom lelkes zenéje”, a harmadikat Hummel János (eszéki dalosegyleti karmester) „Sírva vigad a magyar” című kórusműve nyerte el. Rajtuk kívül dicséretben részesült Thern Károly „Dalünnepen” című kórusműve is, és a „Mi zengi túl a bérceket…” kezdetű dalmű később országos népszerűségre emelkedett. Ezt követte az akkor szép számmal köztünk élő német ajkú polgáraink kedvenc német nyelvű dalainak lefordítása Petrovics Ferenc és Spies János részéről, amelynek színvonala ugyan később nem állta ki az idő próbáját, de jó úton haladt a kórusmuzsika választékának kiszélésítése útján. Az első működő év végén 896 magyar és német nyelvű énekkari-, zongora- és zenekari művet tartottak nyilván a kottatárban.

Wachauer lelkiismeretességére jellemző volt az a gyakorlata, hogy a zeneileg képzetlenebb kari tagoknak az általános próbákon kívül még heti két alkalommal fölzárkóztató próbákat is beiktasson. A taglétszám és a színvonal növelése érdekében pedig fölhívást intéztek a neves püspöki tanítóképezde hallgatóinak, hogy lépjenek be a dalárdába. Így sikerült megnyerniük a később oly sok dicsőséget elérő, a dalos egyesületnek nemzetközileg is díszévé váló tenort, a bonyhádi Hoffer Károlyt, de sajnos társai nem nagyon követték példáját. Már ekkor jelentkeztek azonban a hanyagság jelei: a tagok közül ugyanis többen nem jártak próbákra vagy kellő indok alapján maradoztak el. Az előbbieket kénytelenek voltak kizárni, az utóbbiakat pedig pénzbüntetéssel sújtani.

Az első, nagy sikerű alapszabályszerű dalestjüket 1862. július 19-én tartották a mai Rákóczi- és Bajcsy-Zsilinszky úti lampionos-fás akkor kedvelt Czindery-kertben. Ekkor már megalkották jelvényüket is, amely az ezüst lant volt, húrjai nemzeti színű szalaggal áthúzva, amelyet az egyik lelkes tagjuk, Keimberg Vilmos aranyműves készített. Szent István napján rendezték a Lyceum-templomban a következő hangversenyt, amelyet októberben egy másik követett, majd szilveszter-est zárta az évet.

1863-ban is folytatódott a termékeny munka és a nagysikerű szereplések sora. Ezek sorából kiemelkedett a Mária utcai színházban, az Oertzen-házban rendezett Virágvasárnapi-koncert, amelynél az örömbe üröm is vegyült: a színházat birtokló német színházvezetés ugyanis csak 50 osztrák forint lefizetése ellenében volt hajlandó átengedni a termet! Már ekkor megmutatkozott egyik szimpatikus vonásuk, a jótékonykodás. Ezen a hangversenyen például az összegyűlt bevétel felét a honi írói segélyegyletnek ajánlották föl!  Feltétlenül megemlítendő még a dómban tartott zenés-mise, és 1864 elején szervezett üszögi kirándulás, amelyen a társasági életet, az egyleti összetartást föllépés is színesítette. Az évet summázva megállapították: az évi 114 próbán 65 számot tanultak be, és ebből nyilvánosan 48-at szólaltattak meg. Ekkor már telt házak mellett zajlottak le előadásaik, a tagok létszáma pedig 346-ot számlált. A vezetőség és a választmány 23 ülést tartott, és számos nevezetes tag gyarapította a tiszteletbéli tagok számát.

Nagy megtiszteltetésnek számított, hogy maga Erkel Ferenc is elfogadta a fölkérést, és lelkes hangú köszönő levélben mondott köszönetet. Az ékes kézírású levél a következőt tartalmazta: „Tekintetes Választmány! Van szerencsém a Tekintetes Választmánynak ama reám nézve hízelgő kitüntetést, melynél fogva engen a’ Pécsi Dalárda tiszteletbeli tagjául kinevezni méltóztatott – alázatosan megköszönni. Egyszersmind bátor vagyok az igen tisztelt T. C. Választmányt őszinte bizalommal megkérni, kegyeskedjék engem továbbra is becses hajlamaiban megtartani. – Különböztetett tisztelettel vagyok. Pesten augusztus 10-én 1864. A Tekintetes Választmánynak alázatos szolgája Erkel Ferenc, A Nemzeti Színház fő zene igazgatója.”

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A Pécsi Dalárda története (1847, 1862-1949) – 2. rész”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés