Tizenegy új helyszín a világörökségi listán • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Tizenegy új helyszín a világörökségi listán

2017-ben eddig tizenegy, köztük brazil, brit, dán, francia, japán, német, iráni, lengyel és török helyszínnel gazdagodott az UNESCO világörökségi listája.

Jazd
Fotó: UNESCO

A szervezet világörökségi bizottságának jelenleg is tartó, 41. ülésén felvette a listára a németországi Sváb-Alb hegység hat barlangját, ahol az 1860-as években felfedezték a jégkori ember egyik legrégibb ismert alkotását, a barlangi oroszlánokat, mamutokat és lovakat ábrázoló barlangrajzokat. Felkerült a listára a 16. és 17. században épült velencei erődvonal 15 épülete, melyek az észak-itáliai Lombardiától a mai Horvátországon át Montenegróig, több mint 1000 kilométeres vonalon védelmezték a velencei dózsék szárazföldi és tengeri birtokait. A lengyelországi Tarnowskie Góry történelmi ezüst-, ólom- és cinkbányái és felszín alatti vizei miatt került a listára. Világörökség lett az iráni fennsíkon, Iszfahántól délkeletre fekvő Jazd település, amely „a sivatagi túléléshez szükséges, korlátozottan rendelkezésre álló javak felhasználásának élő tanúja”. Jazd mecsetei, minaretjei, egész hagyományos építési stílusa megmenekült a modernizációtól. A japán Kjúsú szigettől 60 kilométerre, nyugatra emelkedő Okonosima szent szigete szintén világörökségi helyszín lett. Az ottani, régészeti ásatási helyen látható, hogyan változtak a szigeten végzett rituálék a 4. és a 9. század között. Mostantól a világörökségi cím büszke birtokosa lehet a törökországi Aphrodisias, leginkább az időszámítás előtti 3. században épült templom romjai okán. Ugyancsak felkerült a listára az észak-nyugat-angliai Tó-Vidék, valamint a brazil Valongo régészeti park, ami, gyakorlatilag Rio de Janeiro első kikötői mólójának emlékeit őrzi, immáron a város belterületén. Az új helyszínek között szerepel még a Francia Polinéziához tartozó Raiatea-szigeten fekvő Taputapuatea szentélye, valamint Grönland Kujataa nevű területe, ahol az északi sarkvidéki földművelés első emlékei láthatók, végül a Tatár Köztársaság Szvijazsszk szigetén álló katedrális.

A július 12-ig tartó tanácskozáson hét természeti, 27 kulturális és egy vegyes helyszín nevezését vizsgálja meg a bizottság, emellett áttekinti az 55 veszélyeztetett világörökségi helyszín állapotát. Magyarország idén nem jelölt helyszínt a listára.

(Forrás: Turizmus.com)


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS