Hetedhéthatár | Csillaghullás

Szépirodalom - vers

Csillaghullás

 

Ültem az esti parkban egy padon,
tücsökzene szólt köröttem,
fölöttem az égen sziporkáztak
a csillagok. Felismertem sok
régi ismerőst, Vénuszt, a kis és nagy
Göncölt. Megláttam a képet,
mit emlékezetem rajzolt az égre:
hajdan Apámmal álltunk a kertben
néztük a Holdat, amelyre akkor
lépett az első ember. Rájöttem,
nem fogok én hulló csillagot
látni ma este, mert eltakarják
előlem a városi fények, és a szmog.
Füleimet kicakkozták a szúnyogok.
De már kész volt a kérésem, mit
elsuttogtam a csillagoknak szépen:
azt kérem a csillagoktól, és a csillagokon
túl lakozó Teremtőtől, adja meg a
lehetőséget, hogy az emberrengetegben
végre rád ismerjek, lásd meg a romló test
mögött igazi énem, az én igazgyöngy lelkem.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Csillaghullás”


  1. Nagyon szép…

    Hozzászóló: Sógor Zsuzsanna | 2017. július 20., 11:37

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

Legutóbbi hozzászólások