minden délutánban van valami szomorúság
ez nem olyan szembetűnő
nem látható azonnal
csak mikor már szétesett
s darabkái lecsorognak az ereszcsatornán
kicsipkézik a kerti tó tükrét
szilánkokat menekítve a fényből
riasztó
hamarosan vége
újra véget ér valami gyönyörű
valami csoda
elmúlik az örökkévalóból egy pillanat
ám amikor végleg átadnád magad a csüggedésnek
olyasmi történik amire nem vagy felkészülve
eljön a pillanat amit legjobban vártál mégsem szeretnéd
nehéz búcsú
egy villanás ami bearanyoz minden létezőt
rögtön elillan
az imént még láttad de pár pillanat múlva eltűnik a horizontról
még marasztalnád húzva az időt
valóban csak egy szempillantás
megállítanád
megőriznéd
lepréselnéd
le is rajzolnád
csak időzne még egy picit
végül ő rajzol körbe téged
magára húzza a hegyeket
hosszú csendekkel takarózik
narancsban izzó örömével még utoljára emlékeztet
milyen gyönyörűség élni
Hozzászólások