erdősuhogású
csendillat
bolyongok berkeimben
lába nyomán a szélnek
kék szegénység támad
örök a varázslat
elheverve várlak
terjed az idő
a moha a fa a virág
villódzó képmásaink
állnak néma sorban
kilógnak belőlünk
és mi bennük fürdünk
mossuk hátunkról
a repülés hiányát
zene szól
tudom mikor kell belépni
ajtód akár
az erdő
nyitva áll
lélegzem még
előttem hever az illatod
most mindent itt hagyok
Hozzászólások