Hetedhéthatár | Az út végén

Szépirodalom - vers

Az út végén

 

A Mecsek fái, mint susogtak!
A pécsi utcák dallamát
hallottam mindig:  erre… erre,
de merre erre… s  hogy’ tovább?

 

Volt cél, volt álom, … és valóság.
Útvesztő, köd … hogy’ jussak át?
Minden lépéssel egyre messzebb
hagytam a gyermek otthonát.

 

Mért bánnám? Már semmit se bánok.
Tudom, új út már nem fogad.
Ki kalitkában vált madárrá,
az szabadon is rab marad.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

2 hozzászólás van ehhez: “Az út végén”


  1. Kedves Klárika!

    Mért bánnám? Már semmit se bánok.
    Tudom, új út már nem fogad.
    Ki kalitkában vált madárrá,
    az szabadon is rab marad.

    Remekül megírt versed egy csodás gyöngyszem. Szeretettel gratulálok!

    Hozzászóló: Hegedűs Gábor | 2018. október 2., 17:51
  2. Köszönöm a gratulációt.
    Üdvözlettel: Si

    Hozzászóló: Kamarás Klára | 2018. október 2., 20:39

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés

WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com