Cirmi általában akkor tűnik fel a szobámban, amikor a laptoppal az ölemben épp befészkelem magam a kanapé mélyére, hogy ott írjak valamit. Ilyenkor azzal telik el öt perc, hogy megharcolunk a demarkációs vonalért: legalább a billentyűzet maradjon szabadon, ne ott akarjon nyugovóra térni a macskánk. Ha ezen túl vagyunk, újabb küzdelmek várnak ránk. Például megpróbálom megakadályozni, hogy szimpla szeretetből feltépje a hasfalamat a körmeivel, miközben „dagaszt”, és talán az se ártana, ha látnám a fejétől a szöveget, amit épp írok (vakon gépelek ugyan, de az íráskép miatt azért látni szeretném, mit írok).
Tíz perc is eltelik, mire megszületik a kompromisszum: Cirmi elhever mellettem és valamelyest nyugalmi állapotot vesz fel. Azonban előfordul, hogy ilyenkor se tudok koncentrálni, mert valami folyton cikázik a képernyőn. Ilyenkor gyanakodva pislantok a macskára:
– Cirmi, ne szórakozz már az egérrel!
Erre ő megsértődik, hogy macska létére még egy egérrel sem játszhat és elvonul a kanapé másik felére. Öt perc duzzogás után, azonban visszajön hozzám és minden kezdődik elölről.
Nehéz az író dolga, na!
Hozzászólások