Téglákba vésve, megőrzi örökre egy
hajdani ház emlékét az anyag,
beleégett, megmarad. Téglarakáson
napozva méláztam a hajdanvolt emberek
életén, kik ezekből a téglákból házat raktak.
Nyári Nap sugara ragyogott rám, míg én a
Nap járását figyeltem az égen, így múlt el
velem egy délután, s ereszkedett alkony a tájra.
Nyugalom, béke, régvolt életek emléke, minden
ott volt abban a téglarakásban, amelyet én csak
napozásra használtam, mégis, közben megrohantak
az érzések, velem soha meg nem esett emlékek.
Hozzászólások