Hetedhéthatár | Öltözői biléta

Szépirodalom - próza

Öltözői biléta

Tóth Melindának szeretője van. Ezen nem csodálkozott senki, hiszen nem az egyetlen nő, aki szeretőt tart. Csak hát ezzel a szeretővel egyszer egy nagy kalamajka történt. Ahhoz, hogy a történteket teljes egészében kibontsuk, minden legyen érthető, így az elejéről kell kezdeni.

Tóth Melinda pontosan negyven éves volt. Szép barna asszony, olyan érett nő, megvolt rajta minden pompás falat, melyet csak férfi kívánhat, meg aztán amit egy nőn meg lehet találni. Szépek voltak a vállai, karjai feszesen húsosak, mellei pedig kiemelkedően csúcsosodtak. Tompora, mint egy vérbő kancáé. Lábai csinosak, formásak. Mind ezt egy szép nyári ruhába csomagolta. Aki megnézte, tiszta szívvel összegezte, szemrevaló menyecske. Férje is volt, meg két nagy fia. A gyerekek már kirepültek a fészekből. Így már csak az öregek voltak otthon, persze, ha otthon lettek volna. A férjecske már ráunt e pompás falatokból csemegézni, többre tartotta a szódával hígított vörösbort. Otthon nem tartottak, minek, a Lajos úgy is megissza. Mivel nem volt, így Lajosnak a kocsmához kellett fordulni, hogy italt kapjon. Ezért volt ő a „Két szürke ló” vendége. Ez a vörösbor iránti áhítozása először kétnaponként jelentkezett, az utóbbi időben azonban naponta. Méghozzá a mennyiséget sem vetette meg. Sok bornak sok az alja, de a szaga sem elhanyagolható. Lajos minden nap borgőzős állapotban ért haza. A szesz a kezdetekben még pozitívan hatott a libidójára. De Melinda még-még a kezdeteknél engedett, hiszen ő sincs fából. Aztán megunta az örökös gőzfelhőket. Úgy döntött, Lajost meneszti a hitvesi ágyból. Először perpatvar keletkezett ebből az elutasításból, aztán Lajos belátta, nincs mit tenni, jobb a békesség. Aztán már az sem érdekelte, hogy Melinda el-elmaradozik, meg az sem, nincs meleg vacsora esténként a lerben.

Melinda pedig kezdett megbarátkozni a gondolattal, talán egyszer egy józan férfi öleli át derekát. Sokszor elképzelte a találkozás menetét. Ilyenkor kéjes izgalom fogta el, nem tudott aludni, csak forgolódott az ágyban. A közeli város gyógyfürdőjét kezdte látogatni. Busszal húsz perc volt az út. A melegvizes medencében nyakig bebújva a vízbe szeretett nézelődni. A látványok nem hozták tűzbe, mert többségében az élet során megfonnyadt gyümölcsök, mamik és papik áztatták reumás, köszvényes testüket a föld mélyéből feltörő gyógyvízben, remélve, hátha történik valami velük. Talán még egyszer ők is fiatalok lesznek.

A szerető, Kovács Péter innen kétszáz kilométerre lakott. Még nem tudta, hogy szerető nevű foglalkozást űz majd az elkövetkező években. Péter negyvenöt éves, elvált férfi volt. Ez az életkor még egyértelműen feljogosított a vadász cím viselésére. Ki is lehet vadász? Akinek engedélye van, fegyverviselésre, vannak töltényei, és azt jól tudja használni. A válás a nem megfelelő használat miatt következett be. Inkább az asszony kacsingatott jobbra-balra, és ez lett a vége. Szóval mindenütt vannak hibák, hiányosságok, melyeket az ismételt korrekciók sem tudnak megfelelő eredményre hozni. Szóval csendben elváltak, tizennyolc évi házasság után. Így Péter zöld utat kapott az élet további folytatásához, saját belátása szerint. Voltak elképzelései, szerények és merészek egyaránt. Már párat közülük ki is próbált, de nem vezetett eredményre. Kisebb, jelentéktelen kalandok kialakultak, akadt is hal a horogra, de intenzív vergődésüknek a levegő hiánya miatt, hamar vége lett.

Egyszer aztán Péter gondolt egyet és merészet, úgy döntött leutazik egy hétre abba a kisvárosba, ahol Melinda fürdőzni szokott, mit sem sejtve az asszonyról. A támpont csak az volt a választásban, hogy abban a kisvárosban rokonai is laktak. A terv szerint kivesz egy olcsó szobát, ne legyen a rokonok terhére, meg így szabadon közlekedhet, a programjait ő szabja meg. A rokonokat, pedig majd meglátogatja. A tervből valóság lett, vonatra ült és megérkezett a kisvárosba, elfoglalta Interneten előre lefoglalt szobáját. Az asztalon volt egy prospektus, itt talált rá a melegvizes fürdőre. – Holnap elmegyek! – határozta el. Másnap délelőtt elővette fürdőnadrágját és irányt vett a fürdő felé.

Levetkőzött, vállfára akasztotta ruháit és beadta a ruhatárba. A bilétát, melyen a fogas száma volt, fürdőnadrágja belső, rejtett zsebébe tette. Bement a medencébe, körülnézett és ekkor akadt meg a szeme Melindán, aki vele szemben kuporgott a vízben. Csak nézték egymást, más nem történt, de a tekintetek egybe fonódtak. Melinda néha kiemelkedett a vízből, láthatóvá téve formás vállait és ahhoz szorosan csatlakozó melleit. Péter ilyenkor nagyokat nyelt, hevesebben vert a szíve. Végül Melinda volt a merészebb, mert oldalazva, apró lépésekkel a víz alatt közelebb merészkedett.

– Kellemes a víz! – mondta Péter és ő is közelebb húzódott.

– Nagyon jó! – válaszolta Melinda és érezte ez a párbeszéd olyan semmit mondó, szimpla, nem jó semmire.

Nehezen indult a beszélgetés, de aztán belejöttek.

– Itt lakik városban? – érdeklődött Melinda.

– Nem! – válaszolta Péter tömören, de gondolta, ennél azonban többet kellene mondania. Még hozzátette: – Messzebb, legalább kétszáz kilométerre! Aztán megnevezte azt a helyet, ahol lakik.

Melindát ez nem elégítette ki, tovább kérdezett.

– Akkor hogy kerül ide?

Péter nem jött zavarba, arra gondolt, ennek a nőnek őszintén elmondhat mindent, pár nap múlva elutazik, és akkor bottal ütheti a nyomát. Nincs nagy jelentősége a dolgoknak.

Aztán szó szót követett, mesélt az életéről. Melinda sem maradt adós, ő is elmondta életének jelenlegi állását. A végén Péter megjegyezte, de akkor már kijöttek a vízből és a helyi büfében sört kortyolgattak.

– Mi aztán jól összetalálkoztunk! – összegezte az eddig elhangzottakat. Nézte Melindát, tetszett ez az asszony neki, de Melindának sem volt közömbös Péter. Ahogy haladtak a beszélgetésben előbbre, úgy kerültek egyre közelebb egymás számára. Ők nem voltak csitri gyerekek, akik félrevezetik a másikat. Itt már a kezek sokszor elidőztek a másik karján, vállán, vagy éppen a derekán. Úgy tűnt, mintha évek óta ismernék egymást. Tudnak mindent a másikról. Ez a fürdői párbeszéd nagyon közel hozta őket egymáshoz. Oly közel, hogy Péter meghívta Melindát a fürdő után egy sörre, majd amikor ezt megitták, az étlap is előkerült, majd egy kellemes vacsora is kikerekedett ezt követően. Aztán, mint az a nagykönyvben meg van írva, Péter invitálta Melindát, nézze meg a szállodai szobáját. Az invitálást egyértelmű tett követte. Ott álltak a szoba közepén, leülni nem akartak, mert egy öleléshez úgy is fel kellene állni. Péter közelebb lépett Melindához, elcsattant az első csók, aztán a második, majd mintha ettől kezdve a kezek is munkához láttak volna. Ölelést ölelés követte, aztán csak azt vették észre, hogy már az ágyon fekszenek. Ezt követően minden úgy történt, mint egy klasszikus szerelmi regényben. Aztán szünet következett. Feküdtek szótlanul az ágyon. Péter fogta Melinda kezét, érezte a vér lüktetését ereiben. Erre nem számított. Kellemesnek tűnt minden.

Ez volt az első találkozás, melyet aztán több is követett. Mivel Melinda egyelőre még nem vált el italgőzös férjétől, meg a gyerekek is mondták: – Mit bohóckodtok, nem vagytok már gyerekek! Ezért a találkozásokat más-más helyekre szervezték. Voltak többször Péter lakásában, mert ez tűnt a legegyszerűbbnek, de voltak más városokban is. Ilyenkor Melinda szervezte az utazást, interneten a szállodát. Ezek a találkozások olyan jól sikerültek, hogy ebből építkeztek heteken keresztül.  Ahogy aztán telt az idő, kapcsolatuk már négy éve tartott, amikor Melinda azzal az ötlettel állt elő, hogy találkozzanak ott, ahol először. Péter rendezte a meghitt szállodát, Melinda pedig utazott a falujából a városba. Egyik napra fürdői programot terveztek, ott találkoznak.

Péter a megbeszélt időre a fürdőbe ment, megváltotta belépőjét, levetkőzött, ruháit beadta a ruhatárba. Megkapta a fogas számozott bilétáját. Most úgy döntött, mivel nála van a kis autós táskája, benne igazolvány, pénztárcája, ide teszi a kis bilétát. A táskával a kezében a medence felé vette az irányt. Melindát mindjárt meg is találta, a medencében ült. Látta a táskát Péter kezében, kiáltott: – Tedd a szatyorba! Az a nagy kék, itt szemben! Engedelmeskedett, a táskát a szatyorba tette, ráhelyezett egy törölközőt. Így nem feltűnő és a vízből szemmel követhetik. Kellemesen beszélgettek, lubickoltak, élvezték az együttlétet. Egyszer csak Melinda felkiáltott.

– Itt a férjem! – és hirtelen kirohant a vízből. A férj megpillantotta az asszonyt, feléje vette az irányt. Amikor találkoztak egy olyan csókfélét imitált az arcára. Közben Melinda lekapta a felakasztott szatyrot, a törölközőt a vállára terítette.

Péter döbbenten nézte mindezt, egyelőre kellő nyugalommal. Gondolta, az asszony majd kivágja magát. Egy darabig még ült a vízben, várt, de Melinda nem akart megjelenni. Ahogy az idő telt, egyre idegesebb lett. Kijött a vízből és lassú léptekkel körbejárta a fürdőt. Melindát egyelőre nem látta sehol sem, eltűnt a férjével, a szatyorral, benne az ő autós táskájával. Aztán benézett a büfébe. Melinda ott állt a férjével, sört ittak. A férj nagyon gesztikulált, ahogy beszélt. Péter ezt nem értette, csak azt vette észre, hogy Melinda int valamit, óvatosan. Sajnos nem értette, hogy az integetés mit jelent. Talán azt, legyen nyugodt, majd elküldi az éppen borgőzös férjecskéjét és aztán jön. Egy kicsit megnyugodott, visszament a vízbe, üldögélt magányosan. Az idő pedig egyre csak telt, Melinda pedig sehol, kezdett idegeskedni.

– Mi van, ha nem tud visszajönni? Nála a táskám, benne az öltözői biléta. Így még a ruháját sem adják oda neki. Kezdett a helyzet egyre idegesítőbb lenni. Kijött a vízből, körbejárta a fürdőt. Észrevette, hogy fogynak a fürdőzök, egyre kevesebben vannak. Most mit tegyen? Ez a gondolat foglalkoztatta. Döntött, bemegy az öltözőbe. Egy fiatal kislány volt ott, ahogy körülnézett, talán öt ruhát számlált meg, közte az övét is.

– Bajban vagyok! – mondta a kabinos lánynak. – Elvesztettem a bilétámat.

– Hát az már baj!

– Akkor hogyan kapom meg a ruháimat? – kérdezte kissé aggályoskodva, nem sejtve semmit.

– Váltson egy öltözői jegyet, akkor majd kiadjuk! – mondta a kislány egyszerű hangon.

– De hogyan váltsam ki? – és a fürdőnadrágjára mutatott.

– A pénztárnál! – volt az egyszerű válasz.

Kovács Pétert kezdte az indulat hatalmába keríteni. Mérgesen kérdezte a lányt.

– Láthatja, csak a fürdőnadrágom van rajtam, abban nincs pénz!

A kabinos lány csak csóválta a fejét és ezzel nemet intett.

Próbálta megfordítani a helyzetet és hangját úgy rezignálni, mint egy bajbajutott, megesett ember.

– Nézze drága, az a szürke nadrág, azzal a kék inggel, ami ott van, azaz enyém!

– Ezt más is mondhatja! – a lány továbbra is szigorú maradt.

Kovács Péter nem tágított. – Megmondom, mi van a nadrág két zsebében. Maga leellenőrzi és már készen is vagyunk! Így meggyőződhet arról, hogy igazat mondtam.

– Ezt én nem tehetem! Nekem nem szabad a vendégek zsebeiben kutatni! – tartotta magát a fürdőigazgatóság kiadott utasításához.

– Lehetne egy kicsit megértőbb. Látja, hogy bajban vagyok! – próbált tovább érvelni.

– Csak az öltözői jegy ellenében adhatom ki! – szögezte le a lány határozottan.

Kovács Péter kifordult az öltözőből. Nem tudta eldönteni, most mit csináljon. Talán elmehetne a rokonaihoz. De mit mondana? Most jöttem a tizenkettes gyorssal! Ez még rendben is volna, de azért fura lenne, ha a vonatról egy szál fürdőgatyában, csomagok nélkül állítana be. Most kezdett igazán megrémülni. Egyre izgatottabban sétált a kiürült fürdő területén. Többször elment a pénztár előtt. A kis ablakon egy szőke nő nézett ki rá, mosolyogva. Már a pánikba esés határán volt, semmi használható ötlet nem jutott az eszébe. Melinda most jól kiszúrt vele. Ő is gondolhatná, hogy így nem flangálhat a városban, még akkor sem, ha tényleg nyár van és az öltözék talán nem lenne feltűnő. Negyedszer sétált el a pénztár előtt, amikor a szőke pénztáros nő megszólította.

– Ugye keres valamit? – kérdezte nyílt tekintettel.

– Igen! Az autós táskámat! – mondta önkéntelenül, izgalommal.

– Hogy hívják magát?

Kovács Péterben a gyanú erősebb volt, mint a valós tény, de azért megmondta a nevét. Erre a nő kihúzott egy fiókot és kivette belőle a kis táskát.

– Egy hölgy adta be, mondván, hogy majd maga jelentkezik érte! – és átadta a táskát.

– Köszönöm! – mondta zavartan és ekkor feloldódott a feszültség benne. Érezte, ez olyan, mint a csoda, nem kell továbbra fürdőnadrágban feszengenie. Mehet arra, amerre csak akar, természetesen, majd ha felöltözik.

A pénztárosnő látta zavarát, kedvesen mosolygott, mintha tudná mi történt vele. Legszívesebben nevetne, mert látta titkon Kovács Péter elesettségét.

Tett még egy kört a fürdő területén, hogy kiengedje a feszültséget magából. Látta a takarítónőket, már csak ők járkáltak itt. Az öltözőben a ruháján kívül az üres fogasok sokasága sorakozott csak, meg a kabinos lány, aki kissé szigorú arccal mosolygott. Átadta a táskából kivett bilétát, megkapta szó nélkül az ingét, gatyáját, nadrágját, cipőjét. Szótlanul elsomfordált a kiadó pulttól és felöltözött.

Ezt a nadrágos, cipős viseletet most a legnagyobb szeretettel viselte, hiszen órákon át egy szál fürdőnadrágban kellett elviselni a világot és már meggyőződött róla, hogy talán így kell majd élnie.

Kilépett a fürdő bejárati ajtaján. Ekkor vette észre Melindát, aki, amikor meglátta, csak nevetett, nevetett egyfolytában, mintha nem akarná abbahagyni.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “Öltözői biléta”



Szóljon hozzá!

*



Archívum

Hirdetés